KeTK

Március 31-ig, azaz csütörtökig nyújthatják be jelentkezési lapjukat a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Karára azok az érdeklődők, akik szeptemberben itt szeretnék megkezdeni egyetemi tanulmányaikat.

A kar az 55 éves múltra visszatekintő nyitrai pedagógusképzés hagyományából táplálkozik, de kínálata napjainkban már jelentősen túlmutat a tanárképzésen. A tanár-, tanító- és óvópedagógus szak mellett tolmács- és fordítóképzést kínál magyar nyelv és kultúra szakpárosításban, továbbá egyszakos tanulmányi programokat ajánl az érdeklődők figyelmébe: finnugor tanulmányokat, közép-európai areális tanulmányokat, szlovák‒magyar kétnyelvű ügyvitelszervezést, valamint regionális idegenforgalom programot.

A KeTK-en végzett hallgatók több területen is elhelyezkedhetnek. Az óvópedagógus, tanító- és tanárképzés végzősei óvodákban, alap- és középiskolákban, illetve egyéb nevelési-oktatási intézményekben kezdhetik meg tanári pályájukat. A közép-európai areális tanulmányok szakot végzettek a művelődés területén, kulturális és szociális intézményekben, közigazgatásban, művelődési intézmények vezetésében, könyvtárakban, szerkesztőségekben és kiadóknál helyezkedhetnek el. A tolmács- és fordítóképzés: magyar nyelv és kultúra szakpárosításban (angol vagy német vagy szlovák nyelvvel és kultúrával párosítva) tanulmányi programot végzett hallgatók tolmácsként és fordítóként, valamint nemzetközi intézmények, közigazgatási szervezetek munkatársaként érvényesülhetnek. A magyar-szlovák kétnyelvű ügyvitelszervezés tanulmányi program végzősei a két- és többnyelvű ügyvitelszervezés szaknyelvét elsajátítva ügyvitelszervezői pályán érvényesülhetnek. A finnugor tanulmányok szakot végzett hallgatók olyan munkaköröket tölthetnek be, amelyekben finn, észt, angol nyelvtudás szükséges. A regionális idegenforgalom szak végzősei az idegenforgalomban és a szállodaiparban, menedzserként vagy akár idegenvezetőként találhatják meg a jövőbeli pályájukat.

A Közép-európai Tanulmányok Kara a sokszínűség jegyében próbál minél gazdagabb tanulmányi programkínálatot összeállítani. Az érdeklődők március végéig nyújthatják be jelentkezési lapjukat az intézménybe. Bővebb információ az intézmény honlapján olvasható.

(KETK/Felvidék.Ma)