A besztercebányai megyeelnök, Marian Kotleba előadás közben leállíttatta a breznói Ján Chalupka társulat színházi előadását Breznóban, és nemzetgyalázás címén büntető feljelentést fontolgat a társulat ellen.

Andrej Kiska köztársasági elnök a közösségi hálón reagált a besztercebányai megyeelnök eme tettére. Kiska szerint nem felelhet meg minden színházi előadás mindenkinek, mint ahogyan nem minden filmvetítés után távozunk elégedetten a moziból. És már biztosan sokakkal előfordult, hogy félretettek egy könyvet, amelyhez már soha többé nem tértek vissza. Ebben van a művészet szépsége és színessége. Mindenki szabadon megválaszthatja, mi felel meg az ízlésének, bírálhatja, ami nem tetszik neki, és dicsérheti azt, ami fellelkesíti.

„Ám megengedhetetlen, hogy egy olyasvalaki, mint Kotleba úr hatalmi pozícióból leállíttasson egy előadást és megtiltsa annak a folytatását. Ez a tisztességes és szabad társadalom határát túllépő tett” – írja az államfő, aki a továbbiakban arról ír, hogy telefonon felhívta a Ján Chalupka színtársulat vezetőjét, Gabriel Obernauert is, aki szerint a társulat mintegy 90 éves múltra tekinthet vissza, de ilyen hatalmi arroganciával eddig még nem találkozott. Bejegyzése végén az államfő abbéli meggyőződésének is hangot ad, hogy közösen biztosan megtalálják annak módját, hogyan lehetne a breznói társulat, de a szabad és nyitott társadalom elveinek támogatását is még nyilvánvalóbban és teljesen egyértelműen kifejezni.

A történtekkel kapcsolatban sajtóközlemény formájában Besztercebánya megye képviselői is állást foglaltak. A megye szóvivője által közölt közleményben az áll, hogy a breznói Ján Chalupka színházi társulat darabját kísérő kultúrműsorként rendelték meg a megye legkiválóbb tanítóinak kitüntetésére szervezett rendezvényre. Ünnepélyes eseményről volt szó, amelyen szerették volna Brezno városát és annak színtársulatát kiemelni. A Kovácsok előadást a társulat ajánlatára választották. „Az előadás során elejétől kezdve olyan szélsőségesen expresszív kifejezések hangzottak el, mint „seggbe rúgni”, „szétverni a pofáját” stb. Ezeknek a kifejezéseknek a gyakorisága odáig fokozódott, hogy elkezdtek a „szerb szarokról” és a „szláv trágyákról” beszélni. Ekkor Marian Kotleba megyeelnök a nézőtér reakcióira is reagálva úgy döntött, hogy leállíttatja az előadást. Meggyőződésünk, hogy ha ebben a darabban például a „zsidó szarokat” vagy a cigány trágyákat” emlegették volna, azok, akiket ma felháborít a besztercebányai megyeelnök döntése, elsőként követelték volna ennek az előadásnak a beszüntetését. Az előadás során elhangzott kifejezésekkel összefüggésben azt fontolgatjuk, hogy nemzet, faj és meggyőződés gyalázása címén büntetőfeljelentést teszünk” – áll a közleményben.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”60161,60026,59956,59912″}