A falu határában megépülő körforgalomról egyeztetett Dunasápújfalu polgármesterével Pavol Frešo megyeelnök, valamint a járás megyei képviselői

A kereszteződés balesetveszélyessége indokolja a körforgalom kiépítését.

A Dunasápújfaluról Fél felé vezető főúton gyakori a közúti baleset, mert a Cseklész vagy Zonc felől érkező autósok a stoptábla ellenére nem adnak elsőbbséget a főúton közlekedőknek. Ez az út Éberhardon át, a másik irányba pedig Cseklészen és Ivánkán keresztül Pozsonyba vezet, a harmadik irányba pedig Zoncon keresztül Hegysúr felé lehet eljutni.

A megye részéről az ügyintésés jelenleg a földek megvásárlásánál tart. A telkek egy része, amelyen majd a körforgalom megépül, a falu tulajdonában van, ezeket a település kész átadni a közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében.

körforgalom2

Pavol Frešo szerint a körforgalom megépítése közérdek, ezért mielőbb meg kell épülnie. Az építkezést még az idén szeretnék elkezdeni. Takáč Viola, Dunasápújfalu polgármestere a Felvidék.Mának elmondta, hogy több súlyos baleset történt már ezen a szakaszon. „Az autósok egy része nem áll meg a stoptáblánál, annak ellenére, hogy a kereszteződés nem teljesen belátható. A község lakói is bíznak abban, hogy ez az áldatlan állapot a körforgalom megépülésével hamarosan megszűnik” – nyilatkozta a polgármester.

(Kép: bsk-regiony.sk)