Robert Fico, szlovák kormányfő szerdán este Pozsonyban benyújtotta kormánya lemondást Andrej Kiska köztársasági elnöknek.

Az államfő a kormány lemondását elfogadta és Robert Ficot újra kinevezte a Szlovák Köztársaság miniszterelnökévé. Az 51 éves Fico, aki 2006 és 2010, valamint 2012 és 2016 között már volt kormányfő, a rendszerváltás utáni Szlovákia leghosszabban regnáló miniszterelnöke.

Röviddel azután Andrej Kiska átadta az új kormány minisztereinek kinevezési dekrétumaikat, majd ünnepi vacsorát adott az új kormány tiszteletére.

A harmadik Fico-kormánynak 15 tagja van. Míg a második Fico kormány egypárti (Smer) kabinet volt, addig a harmadik Fico-kormány minisztereit a kormánykoalíció négy pártja jelölte tisztségükbe. A kulcsfontosságú tárcák azonban továbbra is a Smer kezében vannak, s a két kisebb koalíciós partnernek ellenőrző, államtitkári szerep sem jutott ezeken a helyeken.

Az új kormány kilenc miniszterét beleértve a kormányfőt is a Smer adja. A Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) három, a Most-Hídnak kettő, a Hálónak Sieť pedig egy miniszteri tárca jutott.

A koalíciós kormánynak most harminc napja van arra, hogy a parlament elé terjessze a kormányprogram tervezetét és bizalmat kérjen maga iránt. A 150 tagú testületben a négypárti kormányoldalnak 81, az ellenzéknek 69 képviselője van. A kormánykoalíciónak tehát csak mérsékelt többsége van. A bal-jobb kormánykoalíció létrehozása és a Smerrel való együttműködés miatt a Hálóból három, a Hídból pedig egy képviselő távozott.

A kormányprogram alapelveit a négy párt a koalíciós szerződésben rögzítette.

Szlovákia új kormánya:

Miniszterelnök                                   – Robert Fico

Miniszterelnök-helyettes

(beruházásokért felelős)                   – Peter Pellegrini

Belügyminiszter                                 – Robert Kaliňák

Külügyminiszter                                – Miroslav Lajčák

Pénzügyminiszter                              – Peter Kažimír

Kulturális miniszter                           – Marek Maďarič

Munka, szociális és családügyi

miniszter                                            – Ján Richter

Egészségügyi miniszter                     – Tomáš Drucker

Gazdasági miniszter                          – Peter Žiga

(Smer-SD)

 

Védelmi miniszter                             – Peter Gajdoš

Oktatásügyi miniszter                       – Peter Plavčan

Fölművelésügyi  és

Vidékfejlesztési miniszter                 – Gabriela Matečná

(SNS)

 

Igazságügyi miniszter                     – Lucia Žitňanská

Környezetvédelmi miniszter             – Solymos László

(Most-Híd)

 

Közlekedési miniszter                       – Roman Brecely

(Sieť)

(Fotó: TASR)