Még ezen a héten tekinthető meg a Rovás alkotóközösség kiállítása a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában.

A Vermes villában működő galériában 28 művész műveit állították ki, erdélyi, felvidéki, magyarországi és délvidéki alkotók, akik mind a Nemzetközi Rovás Alkotóközösséghez tartoznak. A csoport művészei nem politizálnak, és az „akademizált” irányzatok helyett a művészi önkifejezést helyezik előtérbe.

Az 1994-ben, egyetemisták által alapított, kassai székhelyű Rovás polgári társulás nőtte ki magát az idők során művészeti társulássá. Az alapítók közül Szabó Ottó grafikusművész jelenleg is a Rovás elnöke. A csoport képzőművészeti, irodalmi, film- és színművészeti tevékenységet folytat, valamint intermediális törekvései is vannak, a célja szellemi értékek létrehozása. Szabad alkotótevékenységgel, kiállítások, workshopok és alkotótáborok szervezésével foglalkozik, valamint a képzőművészet, tárgyalkotó művészet, irodalom területén rendezett előadásokkal és szimpóziumokkal, továbbá web-dizájnnal, művészeti logisztikával, újságírással és kiadói tevékenységgel is.

Tehetséggondozó programja keretében a Rovás évente több csoportos és önálló kiállítást, szimpóziumot, workshopot, alkotótábort, továbbképzést és kurzust szervez különböző célcsoportoknak, míg Rovart című internetes folyóirata immár 12 éves. A Rovás a tevékenységével az értelmiséget szólítja meg, mivel ezzel a réteggel bánik a legmostohábban a társadalom. Az önkéntes alapon, fizetett alkalmazottak nélkül létező Rovás a műveltség, az elkötelezettség és a felelősség hármasán alapuló értékrendet követ, és ebből fakadó működését 2010-ben Pro Cultura Hungarica díjjal, 2014-ben a Kassai kerület elnökének plakettjével, tavaly pedig Magyar Termék Nagydíjjal ismerték el.

2010 óta Löffler Béla szobrászművész pályázaton elnyert szülőháza lett a csoport székhelye. Az itt működő Rovás Akadémián galériát, művészkávézót, műtermeket és lakószobákat alakítottak ki, ahol akár hosszabb időre tudják biztosítani az alkotói szabadságra érkezők hátterét nyitott műhelyek formájában. Ugyanott festészeti, a természetes megvilágítású szobrászműteremben szobrászati, továbbá fényképészeti képzéseket folytatnak, sőt 2012 óta Ropás! néven néptánciskolát is indítottak. A házban kapott helyet a TheatRovás nevű kísérleti színműhely, amely a Thália Színház és a kassai Állami Színház kísérletező kedvű színészeivel valósít meg kis költségvetésű, ámde színvonalas előadásokat. A Rovás Akadémia évente több, mint 300 programot valósít meg, köztük a rendszeres Ringató gyermekfoglalkozást, a MaNDA Filmklubot és magyar nyelvtanfolyamot szlovákok részére.

A Rovart internetes folyóirat és a Rovás Akadémia mellett a Rovás Tehetséggondozó program által szervezett nyári képzőművészeti táborok jelentik a tevékenységük harmadik nagy elemét. Ezekben főleg középiskolások és egyetemisták számára tartanak többnapos festészeti, grafikai, szobrászati, intermediális és számítógépes képzéseket, workshopokat. A csoport torockói és gyimesbükki (Erdély), tihanyi (Magyarország), valamint kassai és jabloncai (Felvidék) mestertáborai az egyéni képességek kibontakoztatásáról és az inspiráció-gyűjtésről szólnak; ezek közösségét fogja össze a Nemzetközi Rovás Alkotóközösség (eNRA).

Mindezt a szerteágazó tevékenységet Kovács Ágnes, a Rovás Akadémia igazgatója és egyben a kiállítás kurátora elmondása szerint azért csinálják, hogy „sokrétű tevékenységünk által bekapcsolódhassunk Szlovákia és Magyarország művészeti és kulturális életébe, hogy hozzájáruljunk a szlovákiai magyar képzőművészeti élet minőségi átértékeléséhez, hogy közelebb hozzuk a kortárs művészet képviselőit és a művészet iránt rajongók különböző nemzetiségi és korcsoportjait. S végül azért, mert tartozni kell valahová, s együtt erősek lehetünk.”

vkl, Felvidék.Ma
Fotó: kmgaleria.sk
Egyik legfiatalabb nézelődőÉrdeklődők a kiállításonÉrdeklődők a Vermes villában
{iarelatednews articleid=”44200″}