Dunaszerdahelyen csendült fel először közönség előtt az ÖSSZEFOGÁS dal 2016. március 1-én a sportcsarnokban. A dalt Menyhárt József szerezte, de széleskörű összefogásból született. Közreműködött benne Vadkerti Imre, Zsapka Attila, Sipos Dávid, a Pósva Zenekar, Bertók István és a Kicsi Hang zenekar.

“A zenében nagyon fontos az összjáték, amikor megszólal egy zenemű, egy dal. Persze lehet benne solo-t is játszani, de az összefogás, az sokkal izgalmasabb történés. Így született egy dal az összefogásról – mondja el a műről Menyhárt József.

„A népdalbetét a videóban magyarbődi muzsika… Ez a falu a Kassa-vidéki járásában található: Magyarbődön 2001-ben már csak 43 magyar maradt. Népdalainak és a jellegzetes magyarbődi táncnak köszönhetően azonban a falu neve ismerten cseng a magyar népdal és néptánc kedvelők fülében az egész Kárpát-medencében. Nem véletlen tehát, hogy innét választottunk muzsikát az összefogás dalához…” – zárta magyarázatát.

A dal ITT>> hallgatható meg, de Menyhárt József honlapjáról MP3 formátumban és csengőhangként is letölthető.

Dalszöveg:

Összefogunk

Mi mindig jobban didergünk, mint amennyire fázunk…
Búvunk magunkba, mély a csigaházunk…
Emeld fel a fejed: itt van a helyed!
Egy az utunk…
Összefogunk!

Mér’ mindig mások mondják meg,
Hogyan kell itt élned…
Apáid földjén miért is kell félned…?
Már nincs hova hátrálni…
Már nincs hova átállni!
Már nem nyafogunk!
Összefogunk!

Nem tudhatom, hogy mit jelent
másnak e tájék idebent…?
Ím itt e föld, erdő folyó…
Jól csak szívvel látható!

Ha gépen szállsz fölibe,
vagy csak az érdek köt ide:
térkép e táj…
De minekünk itt van mindenünk!

Azt mondom: figyelj barátom, figyelj oda jobban!
Mér’ mások mondják meg, hogy mi az ami jól van?
Kezedben a jövő: szívedben az erő!
Megmaradunk: mert összefogunk!

Nem tudhatom, hogy mit jelent
másnak e tájék idebent…?
Ím itt e föld, erdő folyó…
…jól csak a szívvel látható…

Ha gépen szállsz fölibe,
vagy csak az érdek köt ide:
térkép e táj…
De minekünk itt van mindenünk!

Mi föntről csak, gyárüzem
az bakterház, és neked üzen…
És ott a kő… s az iskola…
Régi szerelmek lábnyoma…

Nem tudhatom, neked mit jelent…
Nekem múltat, jövőt, jelent!
Ím itt e föld, erdő folyó…
…jól csak a szívvel látható!

ÖSSZEFOGUNK!

Felvidék.ma