(Frissítve)A Magyar Nemzeti Kereskedőház érsekújvári irodája a Szlovákiai Agrárkamarával és a Gazda Polgári Társulással karöltve mezőgazdasági témájú, termékbemutatóval egybekötött szakmai fórumot szervezett Érsekújvárott, március 3-án. Az érdeklődők és a termékeiket bemutató kistermelők megtöltötték a Csemadok épületének pincehelyiségét.

A megnyitót követően Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara igazgatója a jelenleg kiírt és a közeljövőben várható támogatási lehetőségekről tájékoztatott.

2016-ban változtak, szigorodtak a területalapú támogatások feltételeként megkövetelt helyes gazdálkodási gyakorlat törvényi követelményei. Minderről Csicsay Péter növény-egészségügyi felügyelő számolt be.

Pém Bálinttól, a Fiatal Szlovákiai Gazdálkodók Szövetsége elnökétől megtudhatták a jelenlévők, hogy március 22-ig meghosszabbodott a fiatal kezdő agrárvállalkozóknak kiírt támogatás beadási határideje, de mivel ez a határidő így is annyira szoros, nem magát a programot, hanem a majdani nyertes fiatal gazdászokra váró lépéseket ecsetelte.

Varga Péter, a Gazda Polgári Társulás elnöke, akárcsak a többi előadó, a lehetetlenre vállalkozva, 15 percben próbálta a hallgatóságot a kertészet és gyümölcsészet rejtelmeibe bevezetni.

A kistermelők termékei közvetlen értékesítésének törvényi változásairól Maggiore Bráz Ildikó, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium szakelőadója tájékoztatott. Az új rendelet szerint a kistermelő közvetlenül maximum 500 kg gabonafélét, olajos magvakat, hüvelyeseket, 2000 kg káposztafélét, almát, 50 kg-ig termesztett gombát és fűszernövényeket, ill. 1250 kg súlynak megfelelő feldolgozott gyümölcsöt, zöldséget (pl. kompót, lekvár, savanyúság) értékesíthet.

Néveri Varagya Szilvia, a PRimage s.r.o., ügyvezetője, a Magyar Nemzeti Kereskedőház érsekújvári irodavezetője előadásában bemutatta a kisbolt és a nagy üzletlánc előnyeit és hátrányait, ill. a kisbolt és a termelő egymásrautaltságát. Az egészséges életmód és a regionális termék fogalma szervesen egészülnek ki a célirányos árukínálat, az odafigyelés, közös felelősség, a szezonalitás, a környezetkímélés és munkahelyteremtés pozitív következményeivel.

A mezőgazdasági fórum keretén belül lehetőség nyílt vállalkozások és termékek díjmentes bemutatására termékkóstoló, prezentáció formájában.

Néveri Varagya Szilvia, a Magyar Nemzeti Kereskedőház érsekújvári irodájának vezetője a Felvidék.ma hírportálnak elmondta, hogy a rendezvényen több mint 90, mintegy 100 résztvevő jelent meg, magyarországi és mindenekelőtt az érsekújvári térségben tevékenykedő mezőgazdászok, kistermelők, kis- és nagykereskedők, ágazati szakemberek.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, a Gazda polgári társulás alapítója, valamint a Magyar Köztársaság Földművelésügyi Minisztériumának Nemzetközi- és Kárpát-medencei Kapcsolati Főosztályának két képviselője.

A kiállítók standjainál az érdeklődők rendkívül finom hazai és magyarországi készítményeket kóstolhattak, többek között mézkülönlegességeket, fehér-, Vörös- és rosé borokat, kézműves ostyákat, mangalicatermékeket, homoktövisből készült italokat, gyömölcsös bébiételeket, különféle lekvárokat, kézműves csokoládét, aszaltgyümölcsöket. Mindemellett megismerhettek néhány regionális pálinka-különlegességet, mélyhűtött- és tejterméket. Képviselte magát ezen felül néhány vállalkozó a csomagolástechnika, mezőgazdasági gépek és agrármarketing ágazatból. Összesen 16 kiállító mutatta be termékeit illetve mezőgazdasági szolgáltatásait.

A rendezvény célja az volt, hogy teret biztosítson a magyarországi és dél-szlovákiai, ezen belül mindenekelőtt az Érsekújvár környéki mezőgazdasági vállalkozóknak a kapcsolatépítésre, nem formális üzleti találkozókra. A neves előadóknak köszönhetően pedig aktuális szakmai információkhoz jutottak az érintettek a dotációs ill. pályázati lehetőségekkel kapcsolatban.

Az üzleti siker nagy mértékben a kiváló, többrétű kapcsolatrendszer függvénye. Rendezvényeink, szakirányú fórumaink és üzleti találkozóink célja a szakmai tájékoztatáson, aktuális témájú előadásokon felül a kis- és középvállalkozók segítése a kapcsolatépítés terén is. Rendezvényeinkre az Érsekújvár környéki vállalkozókon felül meghívjuk a tágabb környék cégeinek képviselőit is, valamint az egyes ágazatok magyarországi képviselőit, szakirányú vállalatokat.

Az értékesítési lánc minden szegmenséből érkezett résztvevők találkozhattak az adott ágazatban tevékenykedő kollégáikkal, a közös üzleti lehetőségek kiaknázásán felül inspirációt kaphattak egymástól. A visszajelzések szerint az oly gyakran magukra hagyott kistermelők számára az ilyen jellegű fórumok, találkozók a számszerűsíthető eredmények mellett bátorítást jelentenek – zárta nyilatkozatát Néveri Varagya Szilvia.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház érsekújvári irodájának elérhetősége:
Mgr. NÉVERI VARAGYA Szilvia
Head of the Office

Hungarian National Trading House
Representative Office in Nové Zámky

Mobile: +421 915 15 56 57
e-mail: novezamky@tradehouse.hu
www.tradehouse.hu

Az eseményen készült képek ITT>> tekinthetők meg

MT, Nagy Dániel Csilla,Felvidék.ma
Kép: Farkas Iván