Kép: banky.sk

A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) az ország gazdasági dinamikájának fokozatos növekedését prognosztizálja a következő évekre. Az intézmény által kiadott aktuális előrejelzés szerint a bruttó hazai össztermék az idén 3,2 százalékkal, jövőre 3,3 százalékkal, 2018-ban pedig 4,2 százalékkal nő majd.

Március 29-i sajtótájékoztatóján Jozef Makúch, az NBS elnöke elmondta: a gazdasági növekedés gyorsulása szoros összefüggésben van a Jaguár autógyárban 2018-ban meginduló gyártással, valamint annak exportra gyakorolt hatásával, ami a becslések szerint 0,7 százalékpont bővülést jelent. A 2016 -2017 közötti gyengébb exportteljesítményt Makúch szerint kompenzálja majd a belső fogyasztás növekedése, ennek alapján nem szükséges a gazdasági növekedés előrejelzésének a módosítása erre az időszakra.

Az NBS módosította viszont a fogyasztói árak alakulására vonatkozó előrejelzését. Előreláthatóan az árak Szlovákiában az idén sem fognak emelkedni. Jövőre 1,3 százalékos inflációval, míg 2018–ban 1,9 százalékos árnövekedéssel számolnak a bank szakemberei.
Az árak szintjének alakulását Makúch szerint továbbra is jelentősen befolyásolja az energia, az élelmiszer és az import árucikkek alacsony ára, valamint a szolgáltatások árának gyenge növekedése.

Az egyes árucsoportok árának fokozatos növelése árnövekedést generálhat. „Kockázatai az árcsökkenésnek van, ami összefüggésben van a globális bizonytalansággal, a kínai gazdaság bővülésének lassulása alacsonyan tarthatja az energiahordozók árát, és a jövőben is folytatódhat az inflációmentes időszak” – állapította meg Makúch.

A munkaerőpiac pozitív alakulásában bízik az NBS: a gazdasági növekedés és az új beruházások a foglalkoztatás növekedéséhez vezetnek. Ehhez csatlakozik az inflációmentes fejlődésből adódó reálbér-növekedés. A munkanélküliségi ráta az NBS szerint a múlt évi 11,5 százalékról az idén 10,3 százalékra csökken. 2017-ben 9,5 százalékos, 2018-ban 8,7 százalékos munkanélküliségi rátával számol az intézmény. Az elkövetkező két évben a foglalkoztatás évi 1,1 százalékos növekedését várják a szakértők. A reálbér növekedése az idén 3,4 százalékra, 2017-ben 2,3 százalékra, 2018-ban pedig 1,8 százalékra prognosztizálható a jegybank szerint.

Az intézmény elnöke figyelmeztetett, hogy az előrejelzést módosíthatják az új kormány pénzügyi céljai és lépései. Kiemelte, hogy a magas munkanélküliségi ráta szükségessé teszi a rendszerszintű intézkedések meghozatalát, továbbá rendezni kell az egészségügyben és az oktatásban felgyülemlett problémákat, javítani kell a közszolgáltatás színvonalán, be kell fejezni a közúthálózat építését, és a jelenleginél sokkal hatékonyabban kell csökkenteni a regionális különbségeket.

(SITA/Felvidék.Ma)