(Fotó: pixabay.com)

A hétvégén térünk át a nyári időszámításra, vasárnap (március 27-én) hajnal 2 órakor 3 órára kell előreállítani az órákat.

Az 1979 óta Szlovákiában is alkalmazott módszer azon alapul, hogy az órák átállításával a szokásos ébrenléti idő jobban egybeesik a természetes világosság idejével, ebből adódóan reggel 7 és este 10 óra között kevesebbet kell használni a világítást.

A szakemberek szerint azonban az óraátállításnak nem csupán pénzügyi, hanem környezetvédelmi szempontból is rendkívül előnyös, hiszen az alacsonyabb fogyasztás kevesebb károsanyag-kibocsátással is jár.

Az átállás miatt változik a vonatok menetrendje is, tájékoztatásuk szerint a hajnali két óra előtt Budapestről Szobra és Ceglédről Szolnokra induló egy-egy szerelvény a nyári időszámításnak megfelelően, legfeljebb hatvan perccel később érkezik a célállomására. Az eredetileg hajnali kettő és három óra között induló belföldi személyszállító vonatokat pedig három órakor indítják.

(MTI)