Ladislav Hanus Keresztény Közössége petíciót szervez Marian Kotleba Mi Szlovákiánk Néppártja (ĽSNS) ellen. A petíciót eddig mintegy ötszázan írták alá. A petícióval azt szeretnék kifejezni a kezdeményezők, hogy Kotleba pártjának programja, tettei és retorikája nincs összhangban a keresztény hittel.

A petíció kezdeményezői szerint a párt agresszív szóhasználatával haragot és gyűlöletet szít főleg a romákkal, a külföldiekkel és a politika képviselőivel szemben, elutasítja a menekültekkel való szolidaritás bárminemű formáját, és hamis hazafiasságra buzdít, amelynek lényege, hogy behunyja a szemét Szlovákia polgárainak tragédiái előtt. „Elsősorban azokra gondolunk, akik a Szlovák Állam idején másodrendű állampolgárok voltak, s ezt követően koncentrációs táborokba deportálták őket Szlovákiából. Az ilyen hozzáállás, amit a fasizmus vagy a nemzeti szocializmus képviselőihez köthető jelképekkel és gesztusokkal hangsúlyoznak, összeegyeztethetetlen a valódi keresztény hittel” – áll a petíció szövegében.

A petíció kezdeményezői szerint „az igazság iránti valódi igyekezet nem hunyja be a szemét az igazságtalanságok előtt, és sohasem süllyed mások emberi méltóságától való megfosztásához. És nem folyamodik a lakosság egyes csoportjainak kollektív bűnössé nyilvánításához sem. Az ilyen gondolkodás és cselekedet megakadályozza, hogy észrevegyük saját igazságtalanságunkat és mások szükségleteit is, megforgatja a gyűlöletspirált, és megnehezíti a megbékélés és kölcsönös együttélés lehetőségét a jövőben”. A kezdeményezők szerint Kotleba pártjának támogatása a keresztény hitűek által az elvakultság megnyilvánulása, nem a valódi kereszténységé.

A petíciót elsők közt írta alá a parlament újonnan megválasztott képviselője, Veronika Remišová (OĽANO-NOVA) „A valódi kereszténység a szeretet terjesztésében áll, nem a gyűlöletében. Marian Kotleba az Istenért és a nemzetért jelszóval vértezte fel magát, de a programja nem is nemzeti, nem is keresztény. A nemzetben a gyűlölködés magját veti el, és az összetartozás erősítése helyett kategóriákba sorolja az embereket. Istenről beszél, ám a szótára tele van gyűlölettel” – jelentette ki Remišová a SITA hírügynökségnek, aki szerint Kotleba programja a megsemmisítésen alapszik, vízióinak beteljesülése Szlovákia elszigeteléséhez vezetne.

A petíciót aláírta továbbá Daniel Hevier író, František Mikloško, a szlovák parlament egykori elnöke, Štefan Bučko színész és több aktivista, illetve újságíró is.

A petíciót elektronikus úton ITT lehet aláírni. 

dé, Felvidék.ma