Fotó: Potápi Árpád János - Facebook

Teljesen megújult az érsekújvári járásbeli Tardoskedd nagyközség központjának arculata. Az új központot Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár avatta fel március 30-án, szerdán.

Potápi Árpad János államtitkár korábban Bonyhád község polgármestere volt, ezekben az években  Tardoskedd és Bonyhád között testvértelepülési kapcsolat született. Tardoskeddről ugyanis a második világháborút követő jogfosztottság idején számos családot Bonyhádra telepítettek, ezért a két település közti kapcsolat szoros.

Tolna megyében, ahol Bonyhád is található 680 család, közel háromezer ember lelt új otthonra. A Völgységben pedig 22 település adott otthont 33 felvidéki községből kitelepített magyarnak.

A beruházásra az Európai Unió támogatásával került sor: a szlovák agrártárca által kiírt pályázatokon több mint egymillió eurót nyert el az önkormányzat, amit öt százalékos önrésszel egészített ki. A projekt keretén belül megújultak a központ terek, járdák, parkolóhelyek, zöld övezet, de szökőkút is létesült, valamint pihenőzónákat alakítottak ki. Egyúttal felújították és pótolták a hiányzó neveket a holokauszt-emlékművön és a hősök emlékművén is – melyet a meghívott vendégek az ünnepség keretén belül meg is koszorúztak – mondta el erről a Felvidék.Ma-nak Tóth Marián polgármester.

Potápi Árpád János a magyar közmédia hírcsatornájának nyilatkozva elmondta: nagyon örül, hogy Tardoskedd és általában a felvidéki magyar települések fejlődnek és küllemükben megújulnak. Ugyanakkor hozzátette: mindez mit sem ér, ha közben a magyarság fogy. Felhívta mindenki figyelmét, hogy a magyar családok magyar oktatási intézménybe írassák be gyermekeiket, hisz úgy tudnak majd érvényesülni a legjobban, ha a tudást az anyanyelvükön szerzik meg. Erre Tardoskedden is van lehetőség a helyi intézményekben, ahol minőségi oktatás folyik.

Az ünnepségen jelen volt Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete, illetve a közeli Érsekújvár polgármestere, Klein Ottokár, a környező települések polgármesterei, illetve Bonyhád község küldöttsége, Haraszti Attila,  a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese, felvidéki ügyek intézője, Vörös Péter parlamenti képviselő, továbbá Csibi Krisztina a budapesti Magyarság Házának igazgatónője is.

(M1/Felvidék.Ma)