Rekordszámú, 27,8 millió külföldi látogató járt tavaly Csehországban, ami éves szinten 8 százalékos növekedés, többségük, 14,4 millió turista azonban csak egy napot töltött ott, a külföldi látogatók napi átlagban 2769 koronát (mintegy 32 500 forint) költöttek el – közölte a CzechTourism idegenforgalmi ügynökség közleményében.

Nőtt a valódi turisták és az egynapos látogatók száma, még annak ellenére is, hogy jelentősen visszaesett az orosz turisták száma. Ezt a kedvezőtlen fejleményt az ázsiai országokból és Amerikából érkező látogatókkal sikerült ellensúlyozni – nyilatkozta Markéta Vogelová, a CzechTourism igazgatója újságíróknak.

Az egynapos látogatók többségét, 60 százalékát a németek teszik ki, a szlovákok és az osztrákok aránya 14-14 százalék, míg a lengyeleké 10 százalék. Ők alapvetően bevásárolnak, elsősorban a határ menti régiókban – mondta.

A Csehországon átutazó külföldi látogatók száma 2,4 milliót tett ki.

A kereskedelmi szálláshelyeket a Csehországba érkezett turisták közül 10,9 millió használta. Legnagyobb számban – 1,75 millió – a német állampolgárok, ami éves szinten 12,6 százalékos növekedés. A második helyen a szlovák (564 500), míg a harmadik helyen az egyesült államokbeli (507 000) látogatók vannak. A szlovákoknál ez 14,6 százalékos, az amerikaiaknál pedig 14,9 százalékos éves növekedés. Orosz állampolgárokból 432 800 érkezett tavaly Csehországba, ami a csökkenés ellenére a hatodik legnagyobb szám.

A tájékoztatás szerint tavaly megnőtt az euróval fizető szomszédos államok lakosainak érdeklődése az ország iránt. Számos turistát vonzott a Prágában megtartott jégkorong világbajnokság, vagy a 21 éven aluli labdarúgók csehországi Európa-bajnoksága is.

MTI/Felvidék.ma