Az MKP dunaszerdahelyi járásbeli képviselőjelöltjei – köztük nyolcan somorjaiak – mutatkoztak be a somorjai kultúrház színháztermében, telt ház előtt, egy igazán jó hangulatú műsor keretében február 29-én este.

Az idő rövidsége miatt a jelölteknek mindössze pár mondatnyi idő jutott, hogy bemutatkozzanak, és elmondják, milyen értékeket tartanak fontosnak, mit képviselnek majd, ha megválasztják őket, illetve legtöbben arról szóltak, miért adták nevüket éppen az MKP listájához. Mégis szó esett a környezetvédelemtől kezdve a kisiskolák megmentésén keresztül a mezőgazdaságig sok mindenről, ami a közösségünk sorsát befolyásolja.

Mint azt Miklós László professzor úr elmondta, a Csallóköz olyan természeti kincsekkel rendelkezik, amelyek predesztinálnák az itt élőket, hogy az országos átlagnál jobban éljenek. A valóság mégis mást mutat.
Talán az se véletlen, hogy a jelöltek fele pedagógusi pályán dolgozik. Jelzi ez a szlovákiai magyarság legnagyobb problémáját. És itt nemcsak a kisiskolák megmentéséről van szó. Mert ha ezekben az iskolákban nem tudunk megfelelő színvonalú oktatást biztosítani, akkor a siker csak a statisztikai mutatókban lesz mérhető.

A közönséget ifj. Élesztős Pál, az MKP helyi elnöke köszöntötte, majd Bárdos Gábor polgármester, aki elárulta, ő „borítékolja”, hogy az MKP legalább 5,09 százalékos eredményt ér majd el a választásokon.

Az est programját Menyhárt József tartotta kézben, igazi, showman-eket megszégyenítő magabiztossággal, sok humorral, változatosan, szeretetteljesen. Ő szólította a színpadra a képviselőtársait, ő gondoskodott arról, hogy ne lankadjon a közönség figyelme.

Röviden bemutatkozott és elképzeléseiről is szólt a közönséghez az összes jelenlévő képviselőjelölt: Bauer Edit (somorjai jelölt, egykori EP képviselő), Miklós László professzor (volt környezetvédelmi miniszter), Pogány Tibor (somorjai Lakáskarbantartó Vállalat igazgatója), Élesztős Pál professzor (somorjai jelölt, a Műszaki Egyetem tanára), Méry János (somorjai doktorandusz), Veres Gábor (somorjai gimnázium tanára), Óváry Péter (a somorjai gimnázium igazgatóhelyettese), Néveri Sándor (a nagymegyeri Nevitel igazgatója) , Nagy Anikó (bősi Csemadok elnök), Stelczer Olivér (a nagymagyari MKP elnöke), Orosz Csaba (Somorja alpolgármestere, Őry Péter (Csallóközcsütörtök polgármestere), Karaffa Attila (dunaszerdahelyi önkormányzati képviselő) és A. Szabó László (Dunaszerdahely alpolgármestere). A szereplők közt nagy sikert arató Vadkerti Imre is nevét adta az MKP listájához.

Elhangzott, hogy a Dunaszerdahelyi járásban 41 helyen mutatkoztak be, mindenütt azt tapasztalták, hogy a lakosság érti az üzenetet: összefogással, a választók bizalmát elnyerve, sikeres lehet a Magyar Közösség Pártja március 5-én.

Az est folyamán a szórakoztatásról pedig /habár, időnként a jelöltek is megcsillantották stand up-os tehetségüket/ a nagy Csali, a békési fiatal énekes, Csordás Ákos, valamint Ifj. Derzsi György, Kovács Koppány, Vadkerti Imre trió (akiket én azonmód el is neveztem a három csallóközi tenornak) gondoskodott. Derzsi György elárulta, egy nagyszarvai adventi hangverseny kapcsán álltak össze így hárman, mint „három királyok”, azóta sikert sikerre halmoznak, és a barátságuk is elmélyült.

Úgyhogy, egy kellemesen eltöltött este után, némi bor és gulyás mellett, a somorjai polgárok máris fontolgathatták, hogy ugyan kiket is fognak a 21-es listáról bekarikázni.

A rendezvényről készült képek megtalálhatók a Képgalériánkban.

Sztakó Zsolt, Felvidék.ma