Žák Malina Hedvig korábban kérte ügye átadását Magyarországnak, amivel Tomáš Borec igazságügyminiszter egyetértett – közölte hétfőn este Alexandra Donevová, az igazságügyi tárca szóvivője.

A miniszter döntését a per anyagai alapján és az illetékes bíróság kezdeményezésére hozta meg – tette hozzá.

„Az összes törvényes feltétel megvizsgálása után meghozta azt a döntést, amellyel egyetértését fejezte ki annak a kérésnek az előterjesztésével, hogy a hamis tanúzásért és a hamis eskütételért a magyar állampolgár ellen folyó büntetőeljárást átadják Magyarországnak a Büntető Törvénykönyv 346. paragrafusa alapján” – közölte Donevová.

A hatályos büntetőtörvény szerint amennyiben a vádlott, amely ellen Szlovákiában büntetőeljárás folyik, más ország állampolgára vagy más országban van a lakhelye, akkor az illetékes szlovák szervek kezdeményezhetik a büntetőeljárás átadását az érintett országnak.

Az igazságügyi tárca szóvivője azt mondta, hogy a büntetőeljárás átadását Szlovákiából Magyarországnak Žák Malina Hedvig kérte. Ezt követően lépett a Nyitrai Járási Bíróság. Amennyiben a magyarországi hatóságok úgy döntenek, hogy átveszik az ügyet, Hedvig ellen ezután Szlovákiában mér nem lehet büntetőeljárást folytatni.

Žák Malina Hedvig elleni bírósági eljárás már 2006-tól húzódik. Az akkor még csak egyetemista diáklányt Nyitrán két férfi megverte, mert magyarul beszélt az utcán. A rendőrség még annak az évnek a szeptemberében úgy zárta le az ügyet, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy azt a sértett állította. Ez azt is jelentette, hogy hamis tanúzás és hamis eskütétel vádjában Hedvig ellen indult eljárás. A szlovák Legfőbb Ügyészség 2014 áprilisában emelt vádat Malina Hedvig ellen, aki családjával azonban Magyarországra költözött.