A Most-Híd elnöksége mai ülésén megállapította, hogy az SNS mai bejelentése után lehetetlenné vált a széles jobboldali kormánykoalíció felállítása. A párt elnöksége egyúttal elutasította hivatalnokkormányt felállítását és az előrehozott választást is, ami véleményük szerint az extrémizmus felerősödéséhez vezetne.

A Most-Híd elnöksége mandátumot adott Bugár Béla pártelnöknek, a stabil standard pártokból álló kormányalakítási tárgyalásokra a Smer-SD-vel, az SNS-szel, a Sieť párttal és az SaS-szel. A hírt az elnökségi ülés után Bugár Béla pártelnök jelentette be. Lucia Žitňaská, a párt alelnöke hozzáfűzte, hogy az elnökség a párt valamennyi leendő parlamenti képviselőjét beleértve egyhangúlag megszavazta az elnökségi határozatot.

A Most-Híd tehát hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni Ficóékkal, ha meghívást kap, bár Bugár szerint egyelőre még korai koalícióról beszélni a győztes Smerrel. „Ha a Smer-SD úgy gondolja, hogy stabil kormányra van szükség, feltételezzük, hogy a standard politikai pártokat szólítja meg, s ha megszólít bennünket, akkor részt veszünk a tárgyaláson” – jelentette ki Bugár.

„Felszólítunk minden standard politikai pártot, így a Smer-SD-t, az SaS-t, az SNS-t és a Sieť-et, hogy a helyzet stabilizálása érdekében legyenek hajlandók a kompromisszumokra, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a stabil kormány felállításához” – fogalmazott a Most-Híd elnöke, aki szerint a felelősségteljes politikusoknak meg kell akadályozniuk a társadalmi viszonyok destabilizálását, amihez szerinte a hivatalnokkormány vagy az előrehozott választás vezetne. Bugár szerint a választási eredmények minden parlamentbe jutott pártot nagy kihívás elé állítottak. „El kell távolítani a politikai rendszer destabilizálását és megakadályozni a szélsőséges erők további előretörését Szlovákiában” – fűzte hozzá.

Ugyanakkor a SME napilap információi szerint a Most-Híd átpártolása azonban konfliktusokhoz vezethet a párton belül. Amennyiben Bugár kormányba lép Ficoval, a Híd több tagja is kilépne a pártból. Legfőképp Lucia Žitňanská, František Šebej és Peter Kresák neveit emlegetik – írja a szlovák napilap. 

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”60051,60028,60021″}