Sűrű programon van túl a gútai Corvin Harcművészeti Egyesület. Zólyom, Privigye, Naszvad és Pozsony után Kassán és a csehországi Havířovban jártak a karatésok.

Kassán a karate szlovák kupa 2. fordulóján csak a kisebbek szerepelhettek. Kurucz Réka küzdelemben 2. lett, Lakatos Erika katában ugyancsak második, küzdelemben pedig harmadik helyezést ért el.

Havířovba négy versenyzővel indult a klub, ahol Kurucz Réka a 7-11 éves korosztályban hétévesen diadalmaskodott, ami kimagasló eredménynek számít. Lakatos Erika kilencévesen a 7-11 éves korosztályban nagyobb súlycsoportban második lett úgy, hogy döntetlen állásnál 11 éves ellenfelét hozták ki győztesnek. Katában viszont sikerült elsőként végeznie. Kurucz Márió katában csapattársával, Mezei Szabolccsal küzdött az első helyért, aminek eredményeképpen végül Márió nyert Szabolcs felett. Márió küzdelemben is indult, ahol ugyancsak győzni tudott. Súlycsoport-összevonások miatt Márió 34 kilójával küzdött a majdnem 20 kilóval nehezebb ellenfelekkel, ennek ellenére így is hozta a meccseket – tájékoztatta a Felvidék.Ma-t Samu Lóránt, a csapat edzője.