60109

Az Országos Rendőrkapitányság sajtóosztálya március 14-én tájékoztatott arról, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (Národná kriminálná agentúra) vizsgálótisztje vád alá helyezte a Váhostav – SK menedzsmentjének három tagját.
A vezetőségi tagokat, akiknek nevét egyelőre nem árulták el, a hitelező előnyben részesítésével gyanúsítják. “Cselekedetükkel csaknem hétmillió eurót kitevő kárt okozhattak” – közölték.

További információt a nyomozás jelenlegi állására hivatkozva a nem közöltek. Azt se lehet tudni, hogy Juraj Široký a gyanúsítottak között van-e.

A Nemzeti Nyomozó Iroda a büntetőeljárást 2015. márciusában kezdte a hitelező megkárosítása ügyében. A 2014-től hivatalát betöltő Marián Moravčík, a Váhostav vezérigazgatója ezt megelőzően büntető feljelentést tett az előző cégvezetés gyanús praktikái miatt. A rendőrök akkor három napot töltöttek a Váhostav székhelyén. Május elején kihallgatták Juraj Širokýt, a Váhostav igazgatóságának alelnökét, akit a Smer egyik mecénásának tartanak. Szlovákia egyik leggazdagabb embere, akkor testőrök kíséretében érkezett a kihallgatásra, újságírói kérdésekre nem válaszolt.

A Váhostav már több mint 50 éve az egyik legjelentősebb építőipari vállalat Szlovákiában. 1992 után azonban számos botrányos ügy fűződik a nevéhez. 1996 és 1998 között dolgozói fiktív szerződéseket kötöttek alvállalkozókkal, ám ez idáig nem ítéltek el ezért senkit.

A pénzügyi gondokkal küzdő vállalat iránt érdeklődött külföldi befektető is. A legnagyobb esélyes erre a svéd Skanska volt, amely azonban a hosszas tárgyalások végén visszalépett, mivel nem volt képes átlátni a Váhostav működését.

A cég akkori vezetése ezt követően átmentette a vagyonát a Váhostav – SK-ba. Az eredeti Váhostavban ezután nem maradt más, csak az adósságok. A Váhostav-SK vette át az állammal kötött nagy volumenű szerződéseket is.

2004 óta egyre nagyobb szerephez jutottak a vállalatnál a Juraj Širokýhoz köthető emberek. Az első Fico-kormány idején (2006-2010) rendkívüli nyereségeket mutatott ki a Váhostav, később azonban kiderült, hogy számos, autópálya építésről szóló állami megrendelés túlárazott volt.

Több ilyen kétes szerződést a kormányváltás után Ján Figeľ (KDH) akkor közlekedésügyi miniszter megszüntetett. A Váhostav-SK végül nem fizetett az alvállalkozóinak, ehelyett átszervezési folyamat alá vetette magát.

Amikor a Váhostav 2015-ben csődközelbe került, és képtelen volt fizetni a hitelezőit, a Fico kormány segítségére sietett, felajánlotta, hogy az értékük 50 százalékáért felvásárolják a hitelezők követeléseit.

A Váhostavnak az elfogadott átszervezési terve szerint alvállalkozói eredeti követeléseinek 18,75%-át kell kifizetnie öt év alatt. Ezután érvénybe lép a tartozás további része 50 százalékig, a fennmaradó 50 százalékra a Váhostav részvényei, vagy a tulajdonában lévő eszközei formájában tarthatnak igényt.

Amennyiben az alvállalkozó eladja követelését az államnak, az értéke 50 százalékát azonnal megkaphatja, a fennmaradó pénzt pedig elméletileg az állam behajtja a vállalaton.

TASR/SZL, Felvidék.ma
Fotó: TASR