Lucia Žitňanská

Žák Malina Hedvig ügye a szlovákiai társadalom hatalmas traumája – jelentette ki Lucia Žitňanská (Most-Híd), az új szlovák kormányfőhelyettes és igazságügyi miniszter a Robert Fico vezette új szlovák kormány első ülését követően szerdán Pozsonyban.
Žitňanská méltatta elődje, Tomáš Borec (Smer-SD) döntését, aki röviddel tisztségéből való távozása előtt egyetértett azzal, hogy az évek óta húzódó ügy Magyarországra kerüljön.
„Azt hiszem, ez jó, bár nem tudok azonosulni azzal, hogy Szlovákiában eddig nem voltunk képesek megbirkózni ezzel a traumával úgy, ahogy kellett volna“ – mondta a kormányülés után Žitňanská, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.
„Egyszerűen ki kell mondani, ez egy olyan eset volt, amelyet a kezdetektől fogva átszőtt a politika, és az összes intézmény, amely foglalkozott vele, oly módon járt el, amivel én nem tudok azonosulni“ – szögezte le a kormányfőhelyettes és igazságügyi miniszter. Kifejtette: ez volt az oka annak, hogy Iveta Radičová kormánya, amelynek ő is tagja volt, a Malina Hedviggel való kiegyezésben állapodott meg a strasbourgi Emberi Jogi Bírósággal.

„AZ ÜGY MOST MAGYARORSZÁGON VAN, ÉS REMÉLEM, HOGY NAGYON GYORSAN LEZÁRUL“ – TETTE HOZZÁ LUCIA ŽITNANSKÁ.

Az igazságügyi tárca a közelmúltban közölte, hogy a büntetőeljárás Szlovákiából Magyarországnak történő átadását Žák Malina Hedvig kérte. Ezt követően lépett a Nyitrai Járásbíróság, majd a szlovák igazságügyi minisztérium akkori vezetője egyetértett, hogy átadják az ügyet a magyar hatóságoknak. Amennyiben a magyarországi hatóságok átveszik az ügyet, Hedvig ellen ezután Szlovákiában már nem lehet büntetőeljárást folytatni.
A Žák Malina Hedvig ellen folytatott bírósági eljárás már 2006-tól húzódik. Az akkor még egyetemista lányt Nyitrán két férfi megverte, mert magyarul beszélt az utcán. A rendőrség még ugyanazon év szeptemberében úgy zárta le az ügyet, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy azt a sértett állította. Ez azt is jelentette, hogy hamis tanúzás és hamis eskütétel vádjával Hedvig ellen indult eljárás. A szlovák Legfőbb Ügyészség 2014 áprilisában emelt vádat Malina Hedvig ellen, aki családjával időközben Magyarországra költözött.

(tasr)