Fotó: webnoviny.sk

Az egyik feladat az idelátogató turisták számának gyarapítása lesz, de az itt-tartózkodásuk meghosszabbítása is cél.

Az idei év második felében esedékes európai uniós elnökséget arra is felhasználná a kormány, hogy az uniós tagországoknak olyan turisztikai szempontból előnyös és biztonságos országként mutassa be Szlovákiát, amely megfelelő vonzerővel rendelkezik. A kormány programnyilatkozata szerint az egyik feladat ezen a téren nemcsak az idelátogató turisták számának gyarapítása lesz, hanem az is, hogy a turisták több időt töltsenek el az országban. Ezt a turisztikai menedzsment támogatásával szeretnék elérni az idegenforgalom területi szervezetein, illetve a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség tevékenységén keresztül.

A kormány arra törekszik, hogy növelje az idegenforgalom versenyképességét, és ezzel összhangban új munkahelyeket hozzon létre. A kabinet azt tervezi, hogy a szezonális jellegű turizmus esetében felülbírálja a rugalmasabb formák elfogadásának lehetőségét.

Esély a regionális gazdasági és szociális különbségek kiegyenlítésére

A kiválasztott, turisztikai tekintetben vonzó helyek idegenforgalmának fejlesztésében az országos és regionális közlekedés is részt vesz. „A kormány intézkedéseket foganatosít
a vasúti és közúti közlekedés, illetve a szezonális jellegű és egész évben működő turistaközpontok üzemeltetésének jobb összehangolása érdekében” – áll a kormányprogram vonatkozó részében.

Az ellenzéki SaS azonban az idegenforgalom szelektív támogatását a vállalkozói közeg további torzulásának nevezte. „Ha a kormány az idegenforgalom terén vállalkozó embereket szeretné támogatni, akkor ne csak szűk csoportokat válasszon ki, hanem javítsa mindnyájuk vállalkozási feltételeit” – jelentette ki a liberálisok közlekedési szakértője, Miroslav Ivan képviselő.

A kormánykabinet szerint a turizmus fejlesztése lehetőséget jelent a regionális gazdasági és szociális különbségek kiegyenlítésére. De erősíteni kell azokat a turisztikai termékeket, amelyeknek magas a hozzáadott értékük és nagyobb a költséghatékonyságuk. „Különösen a szabadidős tevékenységekről van szó, mint például a falusi turizmus, a téli vagy a kalandturizmus. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a gyógyfürdők fejlesztésének támogatására is. Ezért a kormány megvizsgálja annak lehetőségét, hogy adókedvezményt és specifikus ösztönzőket vezessenek be a szlovákiai gyógyfürdők fejlesztése érdekében” – írja a programnyilatkozat.

Javulna a kerékpáros és a légi közlekedés is

A kormány csökkenteni kívánja az idegenforgalom terén vállalkozók adminisztratív terheit is. A kormánykabinet szerint a turizmus és a régiók élénkítése terén nagy lehetőség rejlik a biciklis közlekedésben, de a légi közlekedésben is.  Ezért növelné az utasforgalomban a kerékpáros közlekedés arányát, és támogatná a kerékpárutak uniós forrásokból történő építését, hangsúlyt fektetve a kerékpáros infrastruktúra minőségi projekt-előkészítésre és az állami tulajdonú földterületek felhasználására.

A kerékpáros közlekedés uniós forrásokból való fejlesztését a liberálisok nem tartják elegendőnek. „A kormánynak az állami költségvetés külön fejezetében kellene pénzt elkülönítenie ennek a fajta közlekedésnek a támogatására, és konkrét projektek alapján támogatni a megvalósításukat az egyes  megyékben és a városokban” – javasolja Miroslav Ivan.

(Felvidék.Ma/SITA)