Miklós László, az MKP környezetvédelmi és mezőgazdasági alelnöke, korábbi miniszter lesz az egyik tanácsadója a környezetvédelmi tárcát vezető Sólymos Lászlónak.

Miklós László professzor a Felvidék.Ma érdeklődésére elmondta, Sólymos két nappal ezelőtt hívta találkozóra, hogy a kormány programnyilatkozatának környezetvédelmi pontjairól egyeztessenek. Mint mondta, a Most-Híd tárcavezetője ekkor kérte fel őt arra, hogy tanácsaival segítse a minisztérium munkáját. Arról egyelőre nem esett szó, hogy milyen szoros lesz az együttműködés a Most-Híd minisztere és az MKP alelnöke között.

„A találkozón a természet- és a tájvédelemmel kapcsolatos kérdések kerültek szóba. Ezeket a problémákat ugyanis az elmúlt időszakban a környezetvédelmi tárca elhanyagolta”

– közölte Miklós László.

Hozzátette, arról, hogy hogyan képzelik el a közös munkát, konkrétumok a találkozón még nem hangzottak el. „A tanácsadói munka formai oldaláról, arról, hogy ezt a miniszter, hogyan képzeli el, még nem beszéltünk. Ahogyan a miniszter tanácsadói testületének összetételéről és más tanácsadókról sem. Kizárólag szakmai kérdéseket érintettünk” – árulta el.

A Dzurinda-kormány korábbi környezetvédelmi minisztere megjegyezte, nem lát semmi problémát abban, hogy MKP-s politikusként tanácsaival, szakmai javaslataival a jelenlegi kormány munkáját segítse.

„Szakmai kérdésekben bármelyik kormánynak nagyon szívesen segítek, hiszen a természet- és tájvédelem nem kapcsolódik pártpolitikai kérdésekhez.”

“Egész életemben ezekkel a témákkal foglalkoztam. Akkor is folyamatosan bombáztam javaslataimmal és meglátásaimmal a szaktárcát, amikor az SNS-es irányítás alatt állt. Egyet azonban Sólymos Lászlónak is határozottan kijelentettem: oktatói tevékenységemet ezután sem adom fel. Erről szó sem lehet: a hivatásomat, a szakmámat továbbra is gyakorolni kívánom” – jegyezte meg Miklós László, aki a Zólyomi Műszaki Egyetem környezetvédelmi tanszékének professzora.