Fotó: Berzétei árvaház, Facebook

Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium hetedikesei adományokkal és önkéntes munkájukkal segítették a berzétei családtípusú árvaház építését.

Az iskola második alkalommal kapcsolódott be a Határtalanul programba. A tavalyi évhez hasonlóan a sok látványosság megtekintése mellett adományokat hoztak magukkal és az előző osztály elbeszélésének hatására idén is ellátogattak Berzétére, ahol a gyerekek önkéntes munkát végeztek.

Nt. Mudi Róbert tiszteletes a templomról és az épülő árvaházról mesélt kis vendégeinek. Majd füvet nyírtak és gereblyéztek, az épületben takarítottak az ott töltött valamivel több mint kétórás látogatás alatt.

„Harminc diákkal és négy kísérőtanárral veszünk részt a programban. A „Kő követ követ” című sikeres pályázatunk keretében felvidéki településeket, iskolákat és természeti, kulturális kincseket, barlangokat, várakat látogatunk meg. Már a tavalyi osztály is részt vett a programon, és jártak a berzétei árvaházban. Nagy szeretettel mesélték élményeiket, és Mudi Róbert tiszteletes szavait. Ezt mi is megtapasztaltuk. Nagyon jó hangulatban, mintegy két órát töltöttünk nála, és segítettünk a takarításban, a fű összegereblyézésében – nyilatkozta a Felvidék.Ma-nak Kádár Lénárt Veronika, a gimnázium 7. C osztályának osztályfőnöke.

A gimnázium diákjai 2015-ben jártak első alkalommal Berzétén. Akkor az adományokon kívül levendulát hoztak és facsemetéket ültettek az árvaháznál. Az iskola tanárai, diákjai és szüleik idén tisztítószereket és tartós élelmiszereket gyűjtöttek. Az egyik szülő egy hintaágyat is felajánlott. A kirándulók ezeket is magukkal hozták és április 20-án adták át Berzétén.

„A látogatással egybekötött adományozásra már tavaly is sor került. De sokkal fontosabb az esemény lelki aspektusa, az, amit a gyerekek itt átélnek, a segítségnyújtás és a karitatív munka élményének megtapasztalása. Reméljük, hogy az adományt szeretettel fogadták és tudják majd hasznosítani. A gyerekek jól érezték magukat, mindenki kedvezően nyilatkozott a programról” – tudtuk meg a kiránduló hetedikesek osztályfőnökétől.

Az egriek három napot tölthetnek Felvidéken a pályázatnak köszönhetően. Somoskő és Fülek várait tekintették meg. Majd Selmecbányán a bányába ereszkedtek le, és a programokat követően érkeztek meg Berzétére. A következő megállóik a Magas-Tátra és Lőcse, majd Késmárk voltak. Az utolsó napon Kassát és a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskoláját látogatják meg, ahová társasjátékokkal és könyvekkel érkeznek. Kirándulásukat a Domica-barlang látogatásával zárják.

A Határtalanul program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes barátságok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt követi, a Határtalanul a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalatokat szereznek a külhoni magyarságról. A Határtalanul program keretében 2010 óta megközelítőleg 100 ezer magyarországi diák vehetett részt a határon túli régiókat célzó tanulmányutakon.

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6276012709217661009?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]