Fotó: Neszméri Tünde

Ma ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Mács József író.

Bátkában született 1931. április 18-án. Középiskolába Rimaszombatba, Sárospatakra, Miskolcra járt, Pozsonyban érettségizett 1951-ben, majd a pozsonyi Pedagógiai Főiskola magyar-történelem-természettudomány szakán tanult. 1952-57 között az Új Szó munkatársa volt, ahonnan az 1956-os forradalommal való rokonszenve miatt menesztették.

Az Új Ifjúságnál töltött három év után, a Hét című lapot szerkesztette 1960 és 1991 között, később a hetilap főszerkesztő-helyettese lett. 1991-ben nyugdíjba vonult. 2005 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Számos műve több kiadást megért. Legutóbbi regénye, Az elcsatolt vagon tavaly Magyarországon, a Felsőmagyarországi Kiadó gondozásában jelent meg, és nívódíjjal jutalmazta a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata.

Több állami kitüntetés birtokosa. Legutóbb két éve tüntették ki a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, a szülőföldhöz és a hagyományokhoz való ragaszkodás nehézségeit, valamint a falusi ember sorskérdéseit egyaránt érzékletesen bemutató írói életműve elismeréseként. Születésnapi interjúnk.

Szereti a születésnapokat?

Sok születésnapi megemlékezésben, ünneplésben volt részem mostanáig. Szeretjük, nem szeretjük, a születésnap utolér bennünket, jelen van az életünkben. Az ember örömmel és egy kis szomorúsággal is éli meg. Különösen, ha már idősebb, mert egy évvel közelebb került a nagy és végső elmúláshoz. Ebben a korban már jelen van ez a gondolkodás.

Van olyan ajándék, aminek mindig örül? Kedvenc süteménye?

Semmihez sem ragaszkodom. Sőt! Ha úgy telne el a születésnapom, hogy az égvilágon semmi sem történik, azt is a világ legtermészetesebb dolgának tekinteném, nem csinálnék belőle problémát.

A nyolcvanötödik születésnap remek alkalom lehet, hogy visszagondoljon az életére. Mi az első, ami az eszébe jut?

A gyermekkori rosszaság. Rettenetesen nagy csavargó gyerek voltam. Tudták a szüleim és a barátaim szülei is, hogy csak ebédelni és vacsorázni megyek haza, amikor megéheztem, egyébként állandóan csavarogtam. Minden napra volt programom, és az távol esett a szülői háztól. A ráérő cimborákkal barangoltunk. Úgy tartottak számon Bátkán, hogy én vagyok az úgynevezett csavargó gyermekek vezére. Mindig kitaláltam valamit, jót is, rosszat is. Mozgalmasan telt el a gyermekkorom. Amikor már nagyobbacska gyermekek, tizenévesek voltunk, az egyik barátommal, dinnyeérés idején, elmentünk a dinnyeföldre, és meglékeltük a jó dinnyéket. Tönkretettük a gazda földjét. A gazda eljött az udvarunkba elmondani apámnak a dolgot. Én ilyenkor mindig elmentem otthonról, valahol mindig akadt dolgom. Sokáig nem is mentem haza, gondoltam akkor elpárolog apám haragja, és nem kapom meg a megérdemelt büntetést. Rossz gyermek voltam, és senki nem hitte el Bátkán, hogy megélem azt, hogy ha elkerülök Sárospatakra, már az első év után elküldenek Sárospatakról Bátkára tisztelt és szeretett papomhoz, Urbán Károlyhoz, legátusnak. Kétszer is voltam legátus a falumban. Mindenki csodálkozva nézett rám, és azt fontolgathatta magában, persze, ez már az én agyamban forgott így, hogy miképp lehet egy ilyen rossz, csavargó gyerekből egy másféle gyerek. Egy jó gyerek, aki a templomban a szószékről elmondja, amit egy legátusnak el kell mondania. Istentiszteletet tartottam. A papom mellett ültem, amikor elkövetkezett az ideje, felballagtam a szószékre, jó hangom volt, és jó prédikátornak bizonyultam. Ezt meg is írtam az Öröködbe uram című tetralógiámban. Amikor lejöttem a szószékről, és visszaültem Urbán Károly mellé, odahajolt hozzám, és annyit mondott, hogy „Dodi, visszajött a tekintély”.

Gondolt arra, hogy egy új regényben megírja a gyermekkorát?

Attól függ, milyen marad az egészségi állapotom. Ez a hétvége biztosan feldob majd, mert a falumban április huszonharmadikán, szombaton Boráros-esttel köszöntenek. Boráros Imre Kossuth-díjas színművész adja elő a Szélfúvásban című regényemből és egy másik művemből készült fél-fél órás előadását. Ügyes összeállítás. Már tavaly leszerződtették a színművészt erre a napra. Ezzel kezdődik a születésnapom. Másnap fél tizenegytől templomi istentisztelettel folytatódik az ünnepség.

Az egész hétvégén ünnepeli majd a szülőfaluja, melynek úgy tudom kétezer-hattól díszpolgára is. Unokája, Kamarás Máté színész, musical-és rockénekes is ott lesz?

Igen, jön az énekes unokám, a japán szerelmével, aki szintén gyönyörűen énekel. Ha Máté nem is, mert most kezelik a hangszálait, a japán hölgy biztosan elénekel majd egy-két „nótát”.

Megírja azt a regényt a gyermekkoráról?

Már a fejemben van, foglalkoztat, végiggondoltam a menetét. A kérdés csak az, van-e annyi erőm, hogy papírra is vessem. Ha kialakul a gondolatfonál, hogyan építem fel, miképp tudom a gyermekkor tanulságát, mondandóját a felnőttek számára is hasznossá tenni, ez lesz az utolsó könyvem.

Hallottam, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata tagjaként nemrég Budapesten, a tagozat tavaszi irodalmi gáláján járt.

A feleségem kísért el oda is. Meglepetésre a Szélfúvásban című regényem részletét Kubik Anna színésznő mondta el, akit régóta ismerek és nagyon szeretek. Fantasztikusan adta elő! A végén odajött hozzám, hogy küldenék-e neki a regényből, mert szeretné elolvasni.

Postázza a regényt?

Elküldöm neki az Adósságtörlesztés egyik példányát.

Az volt az első regénye.

Megjelent úgy is, hogy az Adósságtörlesztés és a Szélfúvásban egy kötetbe kerültek. Azt kapja majd Kubik Anna.

Milyen ajándéknak örülne a legjobban nyolcvanötödik születésnapján?

Nagyon örülök, hogy a Szabad Újság az olvasók elé vitte Az elcsatolt vagon című regényemet. Nagy dolognak tartom, hogy az olvasók heti folytatásokban megismerhették. Remélhetőleg a Szabad Újság sokáig él majd, és nem oltják ki az életét az anyagiak.