Fotó: TASR

Szlovákiának vissza kell térnie a működő pártok rendszeréhez, egyébként a nem standard pártok miatt képtelenség lesz itt kormányt alakítani és irányítani az országot – vélekedik a parlament elnöke, Andrej Danko (SNS), aki nem ismeri el a nem standard pártokat, de tiszteletben tartja, hogy legitim módon kerültek be a parlamentbe.

Az SNS elnöke azt azonban nem árulta el, megszavazza-e majd a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) indítványait a parlamentben, amelyet ugyancsak nem tart standard pártnak. „Minden képviselő a szabad akarata, lelkiismerete és meggyőződése alapján szavaz. Nem vagyok jós, nem tudom megmondani, milyen javaslatok mellett szavazok majd a jövőben. Azt sem tudom, milyenek kerülnek majd elénk” – fogalmazott a házelnök.

Andrej Danko úgy módosítaná a vonatkozó törvényt, hogy visszatérjen a standard politikai pártok versenye, mivel véleménye szerint ezek jelentik a stabilitást az országban. „A nem rendszerszintű pártok nem tudják irányítani az országot” – állítja. Példaként az OĽaNO mozgalmat hozta fel, amelynek nincsenek struktúrái. Danko szerint egy ilyen párt lehet ugyan ellenzéki, de egy stabil kormányban nagyon gyenge láncszem lenne.

Az SNS a Smerrel, a Most-Híddal és a #Sieť párttal lépett kormányba, ez utóbbiból egyre több párttag távozik, és a képviselőinek alacsony száma miatt képtelen volt parlamenti frakciót alakítani. A #Sieť képviselői így független képviselőkként tevékenykednek, Danko mégis standard pártnak tartja Procházka pártját. „A Sieť pártnak vannak a struktúrái, vannak képviselői, még mindig olyan politikai párt, amelynek megvannak a mechanizmusai és eljárásai. Nem olyan párt, amelynek az elnöke bebetonozott” – fogalmazott Danko.

 (TASR)