Tomáš Drucker egészségügyi miniszter (Fotó: SITA)

Nincs a prioritásaink között a nővérek helyzetének rendezése, más kulcskérdésekkel kell foglalkoznunk. Tisztázni kell az egészségügy finanszírozását és a közpénzek felhasználását. Meg kell oldani az egészségügyben dolgozók problémáit, nem csak a nővérekkel szükséges foglalkozni –jelentette ki Tomáš Drucker, az új egészségügyi miniszter a TA3 televízió április 10-i vitaműsorában, amikor a tárcája célkitűzéseiről beszélt.

A miniszter kiemelte, komoly változásokra van szükség az egészségügyben, melyek közül a legfontosabb a finanszírozás szabályainak betartása, a közpénzek felhasználásának rendezése, az egészségügyi ellátás struktúrájának meghatározása, valamint a diagnosztikai és gyógymódok rendszerének betartása.

„Az egészségügyben meg kell tenni az alapvető lépéseket, úgy gondolom, hogy nem én vagyok az első, aki ezt felvetette. Már az előző kormányok, és más szakemberek is sürgették a változásokat, lehet, hogy most jött el ezeknek az ideje. Az elmúlt 25 évben deformálódtak, elavultak az ellátórendszer egyes elemei” – magyarázta Drucker. „Nemcsak politikai, hanem konszenzuális megegyezésre van szükség az egészségügyben, ebben most érzem a kormány támogatását” – egészítette ki a tárca vezetője.

Az állam nem képes a teljes finanszírozásra

Drucker még csak 18 napja foglalta el a miniszteri bársonyszékét, s hogy tervez-e változásokat a törvényalkotásban, még nem pontosította. „Fő célkitűzésünk az egészségügyi biztosítók nyereségének korlátozása. A legfőbb pontok szerepelnek a kormányprogramban, a változásokat pedig az egészségügyi kamarák, szövetségek és szervezetek bevonásával hajtjuk majd végre” – vélekedett a miniszter.

A tárca vezetője megoldást keres a kórházak tartozásának rendezésére, ezzel kapcsolatban Drucker hangsúlyozta: nagy gondot jelent, hogy a költségek 90 százalékát a dolgozók bérére fordítják, így nem marad pénzeszköz más kiadások fedezésére, ezért fontos a pénzelosztás költséghatékonyabb módjának megtalálása.

„Az állam hosszú távon nem képes finanszírozni minden egészségügyi fejlesztést. Az egészség és az egészségügy nem olyan árucikk, amellyel a megszokott módon lehet kereskedni” – állapította meg Drucker.

Azt, hogy prioritást élvez- e majd a nővérek bérének rendezése, Drucker nem konkretizálta. „Vannak más egészségügyi dolgozók is, nem csak a nővérek, ők úgy érzik, hogy nem foglalkozunk a problémáikkal”- hangsúlyozta. Szerinte a sztrájkhoz az érzelmek vezettek, és nem a racionális gondolkozás.

(Felvidék.Ma/aktuálne.sk)