Fotó: MTI/Balogh Zoltán

FRISSÍTVE! Elstartolt Budapestről a V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny, melyet lengyel kezdeményezésre indítottak útnak még 2013-ban.

Frissítés: Szlovák siker a V4 kerékpárversenyen

A szlovák Marek Čanecký (BMC Amplatz) nyerte a V4 nemzetközi kerékpárverseny első, Budapest és Pannonhalma közötti 176 kilométeres szakaszát. A magyar Kusztor Péter negyedik lett.

A tervezetthez képest mintegy fél órával később lőtték el az éles rajtot Budakesziről, ugyanis Budapest belvárosában, a felvezető szakaszon három kísérő kocsi is eltévedt, őket be kellett várni.

A verseny nagy részén kisebb szökési kísérletektől eltekintve egy bolyban maradt a mezőny, egy percnél nagyobb előnyre senkinek sem sikerült szert tennie.

A Pannonhalmán, az Apátság mellett kialakított hegyi körpályán, ahol három és fél kört kellett teljesíteniük a résztvevőknek, alaposan szétszakadt a mezőny. Az ukrán Olekszandr Polivoda és a lengyel Dariusz Batek haladt 100 méteres előnnyel az élen. Egy körrel később Čanecký is felzárkózott mögéjük, majd az utolsó 3 és fél kilométeren megelőzte társait, s megnyerte a versenyt.

A viadalon hét ország 120 bringása vett részt. A V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny következő szakaszait Szlovákiában, Lengyelországban és Csehországban rendezik.

V4 verseny, Budapest-Pannonhalma, 176 km:
1. Marek Čanecky (szlovák, BMC-Amplatz) 4:07:16 óra
2. Dariusz Batek (lengyel, Wibatech Fuji) 2 másodperc hátrány
3. Oleksandr Polivoda (ukrán, Kolls-BDC Team) 7 mp h.
4. Kusztor Péter (BMC-Amplatz) 1:00 perc h.

Korábban írtuk:

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) 1.2 kiemelt minősítésű viadalának hét országból érkező mezőnye a verseny mai, első szakaszán Budakeszi, Telki, Zsámbék, Bicske, Zirc és Csesznek érintésével érkezik meg Pannonhalmára.

A sorozat keretében mind a négy országban egy-egy 1.2-es besorolású egynapos viadalra kerül sor, idén Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Csehország sorrendben. A végső, összetett díjakat a cseh versenyt követően adják át.

Az esemény a sport népszerűsítésén túl szimbolizálja a négy ország közös érdekeinek fontosságát.

A három évvel ezelőtt az akkori lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski kezdeményezésére életre hívott versenyen kilenc kontinentális „professzionális” gárda, két regionális és további kilenc klubcsapat áll rajthoz. Kiemelt csapatként a mezőnyben található az ukrán Kolls-BDC, a csíkszeredai Tusnad és az osztrák Amplatz-BMC sora is.

Az eseményt megtiszteli részvételével két egykori kerékpáros legenda a kétszeres Giro d’Italia-győztes Gilberto Simoni és a 2005-ös Gent-Wevelgem bajnoka Nico Mattan.

A nemzetközi versenyhez mind a négy országban több kísérő rendezvény is kapcsolódik.

(MTI, Velo.hu, Felvidék.Ma)