A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján, április 12-én emlékkövet avattak az 1945-1948 között kitelepített balogvölgyiek tiszteletére.
A deportálások, lakosságcsere valamilyen módon minden családot érintett. Mikó István is a kitelepítettek között volt, s Csehországból juttatta haza a Csendes kis falumból című versét, melyet Varga Kinga tolmácsolt. A verset a kövecsesi Bárczi István őrizte meg és juttatta el a szervezőkhöz azzal, hogy úgy gondolja Mikó István is éppen Tamásiból származott.
A Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete pár éve kezdte el felkutatni a kitelepítésben érintett személyeket. Pontos névsor még nem áll rendelkezésre, de ismeretes, hogy a balogvölgyi falvak közül arányaiban véve Balogtamásiból telepítették ki a legtöbb magyart. „A magyar lakosság 23,3%-nak kellett elhagynia szülőföldjét” – emlékeztetett az emlékkőállítás apropójára a község polgármestere, Gyurán Béla.
A megemlékező díszbeszédet Nt. Dr. Rákos Loránt kövecses-naprágyi református lelkész mondta. Kiemelte, hogy Felvidéken bennünket nem megtartani akarnak, hanem eltüntetni. „Saját eltüntetésünkben egy szemernyit sem asszisztálhatunk, ha az áldást választjuk Istentől az átok helyett, amely által élni akarunk. Mert meg lehetünk arról győződve, hogy az immár lelki mélységeket érintő kitelepítések ma is folynak” – mondta a lelkipásztor, akinek a beszédét Kőbe szilárdultak a kitelepítettek hangos és titkos könnyei címen közöltük.
Az emlékkőn elhelyezett táblát a Rákóczi Szövetség támogatásával a balogvölgyi helyi szervezet ajándékozta a községnek. Azt szeretnék, ha a reménység mementója lenne, ahhoz hogy az elszenvedett igazságtalanságok ellenére megmarad a magyarság a Felvidéken. A balogvölgyi érintettek mellett minden gömöri és felvidéki kitelepített előtt is tisztelegnek.
Pósa Dénes, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének alelnöke, az emlékkő ötletgazdája beszédében hangsúlyozta, hogy ez a kő legalább három dolgot szimbolizál. Nehézségénél fogva a kitelepített családok nehéz sorsát. Súlyának nyomnia kellene a szlovák állam és politikai elit lelkiismeretét mindaddig, amíg el nem törlik a Beneš-dektrétumokat és a kollektív bűnösség elvét. S nem utolsó sorban megmaradásunkat és itthon maradásunkat is jelképezi, úgy ahogyan Wass Albert írja az Üzenet haza versében: „Mert elfut a víz és csak a kő marad, / de a kő marad.”
Az emlékkövet, melyet egy kis patakocska mellett a falu központjában helyeztek el a kitelepítésben érintett polgárok közül Homoly Magda és Bán Ilonka leplezte le. Az emlékezés koszorúját a szervezők mellett elhelyezte a Gömöri Református Egyházmegye képviseletében Nt. Rákos Loránt és Bán Zoltán főgondnok, a Magyar Közösség Pártja Rimaszombati Járási Elnöksége nevében Auxt Ferenc járási elnök, a Csemadok Nagybalogi Alapszervezetétől Pál Csaba és Pál Gabriella.
A megemlékezés imádsággal, áldással és a Himnusz közös eléneklésével ért véget.
