Feloldotta a Smer-SD, az SNS, a Most-Híd és a #Sieť a 2016-2020-as választási időszakra megkötött koalíciós szerződést.

A még március 23-án megkötött szerződés preambulumában arról tájékoztatnak a pártok, hogy a koalíciós kormányt Szlovákia stabilitásának biztosítása és az ország fejlődése érdekében hozzák létre.

A pártok kijelentik, hogy felelősséget vállalnak a megfelelő és átlátható kormányzásért, valamint hitet tesznek a szlovák államiság és a hagyományok fenntartása, illetve a NATO- és uniós tagság mellett.

Az európai és külpolitika terén szeretnék a koalíciós pártok elérni Szlovákia az EU soros elnökségének méltó lebonyolítását. Aktualizálnák Szlovákia biztonsági és védelmi stratégiáját és megerősítenék a külföldi szlovákokról való állami gondoskodást. 

Postafiókcégek elleni törvény elfogadása

A korrupcióellenes program egyik célja a hatékony postafiókcégek elleni törvény elfogadása, ami minden állami forrást érintene. A koalíciós pártok a nyílt kormányzás elveit szeretnék alkalmazni, és érvényesítenék a vagyoneredet igazolásáról szóló alkotmányos törvényt.

Feltételeket teremtenének továbbá az állami forrásokat kezelő személyek személyes anyagi felelősségvállalásának bevezetésére.

A koalíciós pártok 21 százalékra csökkentenék a jogi személyek jövedelemadóját és évente felülvizsgálnák a további csökkentés lehetőségét. 2018. január elsejével megszüntetnék a társasági adót, és növelnék a vállalkozók átalánykiadásainak határértékét, csökkentenék a vállalkozók adminisztratív terheit. A beruházások ösztönzése céljából felülvizsgálnák az adó- és pénzügyi törvénykezést.

Csökkentenék a magán egészségbiztosítók nyereségét

Az oktatás, sport és kultúra területén a koalíció jóváhagyná az oktatás és művelődés hosszú távú koncepcióját, jelentős mértékben növelné az oktatásügyi beruházásokat, és új forrásokat keresne a sport és a kultúra finanszírozására.

Emellett megerősítené a szélsőséges nézetek és a totalitárius rendszer elleni polgári nevelést, és javítaná a duális képzés rendszerét.

Az egészségügy terén abban egyeztek meg a koalíciós pártok, hogy az ellenzéki jelölt kerül az Általános Egészségbiztosító és az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal ellenőrző szerveibe.

Látható előrelépést szeretnének elérni az egészségügyi gondoskodás és az átlátható állami források terén. A kormány csökkentené a magán egészségbiztosítók nyereségét, és lerövidítené az orvosi ellátás várakozási idejét.

A regionális különbségek megszüntetése érdekében a kormánykoalíció kiterjesztené a legkevésbé fejlett járások támogatásáról szóló törvény érvényét más járásokra is. Ezzel új munkahelyeket hozna létre ezekben a régiókban. Ösztönző intézkedéseket fogadnának el továbbá a szlovákiai gyógyfürdők fejlesztése érdekében.

A rendőrség és a bíróságok tekintetében a kormánypártok megállapodtak a fegyveres erők független ellenőrzésének intézményes megerősítésében, valamint abban is, hogy szigorítják a rendőrfőnök kinevezésének parlamenti ellenőrzését és a bíróságok nyilvános ellenőrzését.

Növelnék továbbá a bírák személyes felelősségre vonhatóságának mértékét, és a bírósági eljárások felgyorsítása érdekében javítanák a bíróságok hatékonyságát. A koalíció új törvényt készítene elő a titkosszolgálatok ellenőrzéséről és az Alkotmánybíróság felállításáról is.

 Százezer új munkahely létrehozásáról is megegyeztek

Százezer új munkahely létrehozását is eltervezte a kormánykoalíció, a munkanélküliséget pedig 10 százalék alá csökkentené. Ésszerű mértékben növelnék ezen kívül a minimálbért, emelnék a nyugdíjasok karácsonyi juttatását, és szigorítanák a szociális segélyek folyósításának feltételeit azok esetében, akik nem akarnak dolgozni. 

Lesz kisebbségi törvény

A kisebbségi törvény elfogadása, valamint a kisebbségi kultúrák finanszírozására szolgáló alap létrehozását is szerepel a koalíciós szerződésben. A kormány megváltoztatná a szlovák nyelvoktatás metodikáját a kisebbségi iskolákban.

A környezetvédelem terén támogatni szeretnék az árvízvédelmi intézkedéseket, és a 2015-ös párizsi szerződéssel összhangban folytatnák az éghajlatváltozásra vonatkozó intézkedéseket.

A koalíciós pártok együttműködése és tevékenységük koordinálása érdekében létrehozták a négytagú koalíciós tanácsot, amelynek tagjai a koalíciós pártok elnökei. A tanács rendesen havi egy alkalommal ül majd össze, ám szükség esetén három napon belül bármelyik koalíciós tag összehívhatja.

(SITA)