Fémbe anyagiasult történelem címmel időszaki kiállítás nyílik Kassán április 14-én 15 órakor. A sárospataki Rákóczi Múzeum jóvoltából megvalósuló tárlat augusztus 28-áig tekinthető meg a Kelet-szlovákiai Múzeum főépületében (Maraton tér 2). Korompay-gyűjteményt bemutató kiállítás fővédnöke Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja.
2014 tavaszán különleges gyűjtemény-együttessel gazdagodott a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma Sárospatakon. Korompay László és felesége, a sárospataki születésű Sipos Judit gyűjtötte, gondozta ezt az iparművészeti szempontból jelentős, tárgykörére, áttekintő jellegére nézve európai jelentőségű, darabszámára való tekintettel Közép-Európában az elsők között számon tartandó gyűjteményt.
Korompay feleségével 2001-ben egy nyaralás során Kaposvárra látogatott, mikor egy táblára lett figyelmes: „Steiner gyűjtemény – öntöttvas tárgyak”. Megnézték a tárlatot, meghallgatták Steiner József szakszerű magyarázatát, és azonnal beleszerettek a művészi öntöttvas-művességbe. A házaspár ekkor kezdett e tárgyak gyűjtésébe, melyek közül a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 13-at védetté nyilvánított.
Korompay László 2013-ban elhunyt. Kívánsága az volt, hogy a gyűjtemény egyben maradjon, és egy múzeum tulajdonába kerüljön. Egyik lehetőségként a Rákóczi Múzeumot nevezte meg. A kollekciót Sándor József öntőmérnök vásárolta meg, aki egykori sárospataki diákként a helyi múzeum mellett döntött. Az adásvétel után rögtön a múzeumnak adományozta a Korompay-gyűjteményt.
A 404 darab művészi díszöntvény, illetve finom-öntvény a múzeum történetének legjelentősebb adománya. A tárlat e hihetetlenül szép tárgyak megalkotására képes szakembereknek, a mesterséget fantasztikus magasságokba emelő mestereknek állít emléket. Ilyen dísztárgyakat és díszes használati tárgyakat a 18-19. század fordulójától készítettek Magyarországon. A gyűjtemény legértékesebb részét a gleiwitzi, berlini és mariazelli darabok alkotják, illetve az 50 tárgyból álló munkácsi anyag. A legtöbb tárgy a magyarországi öntőműhelyekből került ki a 19. század folyamán.
Az öntöttvasművészet kifejlődése a porosz uralkodóknak köszönhető, mivel a napóleoni háborúk egyik következményeként, a színes fémek hiánycikknek számítottak. Ezek a mesteri munkák versengeni kezdtek a bronzból vagy ezüstből készült tárgyakkal. A sziléziai gleiwitzi, vagy a berlini öntődék termékei jelentős hatást gyakoroltak a Habsburg Monarchia gyártmányaira.
A Felvidéken Kisgaramban, Tiszolcon, Nyustyán, a Munkács melletti Selesztón és Frigyesfalván, Turjaremetén, Erdélyben Resicabányán, illetve a Diósgyőr melletti Ómassán nyíltak öntődék. A 19. században további 20 alakult. A mai Szlovákia területén Dernőn (1835), Hizsnyóvízen (1846, ma Lubény része), Korponán (1848), továbbá Újmassán, Erdélyben Ruszkicán (1828), Nadrágon (1846) és Aninán (1858; ma Stájerlakanina része). A 19. században működő 79 öntöde ötöde műtárgyakat is gyártott.
A Magyar Királyságban a 19. század első felében neogótikus és neobarokk tárgyak készültek, majd a szecesszió dominált, de átvették a porosz mintákat is. 1850 után már saját modellek után dolgoztak. Az üzemeknek egy jelentős hányada 1920 után csehszlovák és román fennhatóság alá került. Magyarországon ezután a Hirsch és Frank, valamint a Ganz és Társa részvénytársaság folytatta a hagyományt. A polgárság körében az 1930-as évekig népszerűek maradtak ezek a tárgyak.
A 19. század folyamán, a polgárosodó háztartásokban igény mutatkozott a fémből készült dísztárgyak iránt. Ezek között találunk gyertyatartót, hőmérőt, hamutárcát, falképet, nehezéket, vagy mellszobrot, lámpát, tálat, vázát, domborművet, kisplasztikát, íróasztal kelléket, melyeket állat- és embermotívumok díszítenek, de dísztányérokat is történelmi jelenetekkel. Az egyházi jellegű öntvényeket domborművek, asztali keresztek és harangocskák szemléltetik.
Sándor József, aki több mint egy évtizede segíti a Rákóczi Múzeum szakmai munkáját, elmondta, hogy a 19. században kibontakozó öntödei ipar és művészet az északkelet-magyarországi polgárosodás egy nagyon jellegzetes, kísérő jelensége volt. A középkori eredetű kis öntödék ekkorra már ipari formákat öltöttek. Például az Andrássy grófok nevezetes dernői vasgyára a Lánchíd építésekor felhasznált alkatrészeket is gyártott. Emellett azonban az 1848/49-es szabadságharc során fegyvereket is kovácsoltak ott, vagy kaszákat egyenesítettek ki, hogy segítsék a szabadságharcosokat.
Ez az ipar egyben a lakosság mindennapi kultúráját is emelte, ugyanis a tárgyak nagy részét művészi érzékkel formálták meg. Ezek a tárgyak a magyar öntöttvas művészet csúcsait mutatják. Valamennyi nívós európai öntöde terméke megtalálható a gyűjteményben. A tárgyak felbecsülhetetlen értékét emeli, hogy az öntőszakmának ez a formája mára kihalt, más öntészeti technológiákat használnak, ezért nem valószínű, hogy valaha gyártanának még ilyen tárgyakat – nyilatkozta az adományozó, aki hozzátette: “Ma már nincsenek olyan emberek a szakmában, akik ezt meg tudnák csinálni, az öntőmesterség kihalt.”
