SITA/Robert Tappert

A migránsválság, a szír polgárháború, az ukrajnai helyzet, Európa és Oroszország jövübeni kapcsolata, az EU-tagságról szóló brit népszavazás és a terrorizmus – ezek lesznek a kiemelt témái az április 15-17. között Pozsonyban sorra kerülő Közép-Európa vezető biztonságpolitikai fórumának, a GLOBSEC-nek (Global Security Forum), melyet Andrej Kiska szlovák államfő ma nyit meg.

Idén hetven országból csaknem tízezer vendéget várnak a szlovák fővárosba. A meghívottak között húsz miniszter, négy államfő (Bulgária, Macedónia, Horvátország, Szlovákia), valamint a cseh és a házigazda szlovák kormányfő is szerepel.

Erős képviselete lesz a fórumon az Egyesült Államoknak: Pozsonyba várják többek között az USA korábbi külügyminiszterét, Madeleine Albrightot is. A Prágában született amerikai diplomatát a GLOBSEC zárásaként a Cseh és szlovák transzatlanti (CSTA) díjjal tüntetik ki a két ország euroatlanti kapcsolatainak megerősítéséért.

Részvételét a német védelmi miniszter, Ursula von der Leyen is megerősítte, aki a Visegrádi Négyek védelmi minisztereivel folytat megbeszélést.

A GLOBSEC fórumot a Szlovák Atlanti Bizottság, a Közép-európai Tanács tagja szervezi évenként Pozsonyban. A fórum célja vezető politikusok és szakértők bevonásával aktuális, biztonságpolitikai kérdések megvitatása, melyek hatással vannak Európa politikájának alakulására.

A GLOBSEC mint Közép-Európa legjelentősebb ilyen témájú szakmai fóruma komoly szerepet játszhat a V4 országok együttműködésének, kapcsolatainak szorosabbra fűzésében, hiszen a biztonságpolitikai kihívások valamennyi tagországgal szemben azonosak, így adja magát az is, hogy a megoldásokat is közösen kell keresni.

(Felvidék.Ma/SITA)