Harminc évvel ezelőtt egy verőfényes szombati napon, 1986. április 26-án a hajnali órákban az ukrajnai csernobili atomerőműben katasztrófa következett be. Ez éppen az ortodox nagyszombatra esett.
Az eseményről a kommunista blokk lapjai mélyen hallgattak, ám a Szabad Európa Rádió hullámhosszán elég gyorsan világgá röppentették a hírt. Így szóltam ismerőseimnek is, ne engedjék a gyermekeiket a homokban játszani, mert veszélyes. Volt, aki ezt rossz néven vette. Hiszen látszatra semmi sem történt. A radioaktív sugárzás azért alattomos, mert kis adagban nem érzékelhető. A következményekbe viszont bele lehet pusztulni.
Erre a balesetre éppen akkor került sor, amikor a Szovjetunióban egymás után haltak ki a kommunista masztodonok. Mihail Szergejevics Gorbacsov 1985-ben lett a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára. Meghirdette a glasznosztyot, mely a nyilvánosságot jelentette, vagyis reformokat és demokratizálást. A katasztrófa komoly próba elé állította az akkori szovjet vezetést, mert ezen lehetett lemérni, hogy mennyire veszik komolyan elhatározásaikat. De akkor még győzött a konzervatív szemlélet: a május elsejei ünnepségeket semmiképpen sem szabad megzavarni! Azok a szokásos csinnadrattával mindenütt zavartalanul lezajlottak. A sajtó hallgatott. Gorbacsov előtt is elhallgatták a baleset súlyosságát.
A halált osztó hulladék közel 60%-a ugyan Fehéroroszország területére hullott, de jutott belőle még bőven a skandináv országoknak és az Egyesült Államok keleti részének is. Erdős Miklós kassai barlangász éppen akkor tartózkodott a Magas-Tátrában. Néhány hónap múlva, 52 évesen elhunyt.
Az szerencsés körülmény volt, hogy azokban a napokban Közép-Európa felett gyönyörű időjárás uralkodott. Ha ugyanis esett volna, az bizony a radioaktív részecskéket ránk juttatta volna.
A védekezés egyik módja az volt, hogy jódtinktúrát kellett fogyasztani, hogy az a radioaktív jódot kimossa a szervezetből. Így naponta egy cseppnyit vettem be. Ez a pajzsmirigyrák ellen biztosít védelmet.Voltak viszont, akik ennek a mennyiségnek a többszörösét fogyasztották el, úgy vélve, minél többet használok, annál jobban védve vagyok. Így több kárt okoztak, mint hasznot.
A radioaktív felhő Svédországba is eljutott, ahol mérték az adatokat és így már nem lehetett a balesetet eltitkolni. A cenzúrázott lapok is kénytelenek voltak az üggyel foglalkozni. Először közölték, hogy nincs veszély, majd néhány nappal később arról tudósítottak folyamatosan, hogy csökken a mért radioaktív sugárzás. Konkrét adatokat nem közöltek. Ebben persze ellentmondást véltem fölfedezni, mert ha valami nincs, az hogyan csökkenhet… A páni félelem sok áldott állapotban lévő asszonyt arra kényszerített, hogy magzatelhajtást végeztessen. Azzal riogatták őket, torzszülöttet fognak világra hozni. Ezért Európában 40 ezerrel többen végeztettek művi vetélést, mint általában.
Minden atomerőmű potenciális atombomba lehet, ha szakszerűtlenül működtetik
Az atomerőmű, mely 18 km-re volt Csernobiltól, Ukrajna áramtermelésének az egytizedét biztosította. Hajnali 1 óra 24 perckor az atomerőmű 4-es reaktora gőzrobbanás következtében kigyulladt. Ezt robbanások sorozata követte, mely nukleáris olvadáshoz vezetett. Ugyanis a láncreakció leállítása után is egy ideig még jelentős hőmennyiség keletkezik. Ezért hűteni kell. Viszont – mellőzve a részleteket – amikor ki akarták kapcsolni a reaktort, ami a szabályozórudak visszahelyezésével jár, bekövetkezett a baleset. Ugyanis azok nyelik el a neutronok nagy részét. Ha kihúzzuk őket, akkor keveset nyelnek el, a láncreakció felgyorsul, ha behelyezzük, akkor lelassul. A kelleténél jobban húzták ki őket, mert a keletkező xenon nemesgáz és a hűtővíz is neutronokat nyel el.
A visszaillesztés 18-20 másodpercig tart. A nyílások a túlzott energiakibocsátás miatt deformálódtak és így a grafitrudakat nem lehetett visszahelyezni, egyharmadnyi magasságban megakadtak. Nem voltak képesek elnyelni a neutronok nagy részét, azaz leállítani a láncreakciót. A reaktor teljesítménye a tízszeresére ugrott a normálishoz képest. Emelkedett a hőmérséklet. A kormány jegyzőkönyve szerint, 204 szabályozórudat eltávolítottak és csak hét maradt a reaktorban, holott az útmutató szerint 15-nél kevesebbet ennél a típusnál nem szabad kihúzni. Az üzemanyagrudak olvadni kezdtek, a gőz nyomása következtében a reaktor fedele megsemmisült, a tető egy része lerepült. Az ezt követő oxigén-beáramlás és a grafittűz megtette a magáét. A reaktort nem látták el további védőburkolattal, a radioaktív szennyezés egyenesen a légkörbe került.
A kiszabadult radioaktív izotópok elbomlása évtizedekig, akár évszázadokig tarthat. Ezért a terület sugárfertőzöttsége minimálisan évtizedekig tart. Nagy területek fertőtlenítése egyszerűen gigászi feladat.
A reaktor tervezési hibái, a helyi vezetés és kezelők részbeni hozzá nem értése, valamint egyes adatoknak a beteges bizalmatlanság miatti eltitkolása okozta a katasztrófát. A megfelelő felszerelés és a mérőműszerek hiánya csak súlyosbította a helyzetet. A katasztrófát elhárítani próbáló személyzet tagjai három héten belül meghaltak. A tűzoltókat sem értesítették a sugárzásveszélyről. A közeli Pripjaty városát végül ki kellett üríteni. Összesen 200 ezer embert kellett kitelepíteni. A 554 km²-nyi területet mindmáig lényegében nem látogatható.
A következményeket és a halálos áldozatok számát nehéz megbecsülni. Hiszen számos esemény, körülmény, adottság okozhatja azokat. Egyesek szervezete ellenállóbb, másoké érzékenyebb. Az embert naponta éri gyenge sugárzás. Egy része a kozmoszból ered, a többi magából a földből, a radioaktív ásványok a forrásai, megint másokat az ipari tevékenység okoz. A becsült halálos áldozatok száma 5 ezer lehetett, de 2065-ig összességében 11 400-131 000 között mozoghat az áldozatok száma. A két adat közötti jelentős különbség is mutatja, milyen nagy a bizonytalanság.
A szerencsés légköri viszonyok miatt Csernobilt a reaktor közelsége ellenére enyhébb szennyezés érte, de a 12 500 főnyi lakosságot kitelepítették. Területén jelentős sugármentesítést végeztek néhány hónappal a baleset után. Ebben a városban csak 3 500 ember él ideiglenesen. Tizenöt napot az övezetben dolgoznak és ugyanannyit az övezeten kívül. Kevés az állandó lakos. A leghíresebb Viktor Petrovics Brjuhanov, az erőmű volt igazgatója, aki börtönbüntetése után itt telepedett le.
Pripjaty, a tipikusan kommunista város, mely az erőmű személyzete számára épült 3 km-nyire az erőműtől, lakhatatlanná vált. 1969-ben kezdték építeni és a baleset után 49 360 főnyi lakosságát 2 és fél óra alatt kitelepítették. Akkor senki sem volt tisztában vele, mi történik és miért. Mára ez halott város, melyet valamikor 1988-90 között kezdtek kifosztani, miközben a lakásokat szétverték. A természet lassan visszahódítja. Épületei összeomlanak, a liftek leszakadtak. A terület főleg cézium, stroncium, amerícium és plutónium izotópokkal szennyezett.
Szlavutics, az új város lett az erőmű központja. Ide 1988 márciusában költöztek be az első lakók. Ma 25 000 ember él a falai között.
A baleset pozitív hatása – ha egyáltalán szabad ilyesmiről beszélnünk – abban mutatkozott meg, hogy a gorbacsovi politikának óriási lökést adott. Másrészt lelassította az atomerőművek építését. A katasztrófa elutasítást generált. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy minden fejlesztés, vagy biztosíték mellett, az emberi tényező a legnagyobb rizikófaktor.
Csernobil fekete ürmöt, vagy fekete eseményt jelent. Ebből néhányan arra következtettek, hogy a Jelenések Könyve megjósolta a világ legnagyobb ipari katasztrófáját. „A harmadik angyal is trombitált, és az égből egy nagy csillag esett le égve… A csillag neve pedig Üröm, és ürömmé lett a vizek egyharmada, és sok ember meghalt a vizektől…” (8, 10-11.) Különös, hogy abban az évben a Halley-üstökös megközelítette a földet. Ezt 76 évenként teszi.
Aki meg akarja nézni, hogy milyen dózist kaphattak Európa egyes területein az emberek 1986. április 26. és május 10. között, az alábbi linken megteheti.
