Fotó: net

A Mária Rádió fontosnak tartja azt, hogy a mai társadalomban élő emberek megismerjék a papok, szerzetesek életútját, valamint halljanak azokról a döntésekről, amelyeket az Istenért élő emberek hoznak meg.

A rádió ezért kéthavi rendszerességgel hivatásokról szóló tematikus napot tart, melyben püspökök, papok, szerzetesek beszélnek életükről és elköteleződésükről. A plébánosok védőszentje, Vianney Szent János mondta, hogy Isten egyik legnagyobb ajándéka egy plébániának egy szíve szerinti pap.
A Mária Rádió a hivatások tematikus napján szeretnének hálát adni a papságért és imádkoznak azért, hogy sok minél több szíve szerinti papot ajándékozzon a közösségünknek a Jóisten.

Az első hivatásokkal foglalkozó napra április 24-én vasárnap kerül sor a Mária Rádióban. Az Erdő Péter bíboros úrral készített interjút délelőtt 10 órakor, Bábel Balázs érsek atya hivatástörténetét 13 óra 25 perckor, Székely János püspök atya ezüstmisés interjúját 16 órakor, Kocsis Fülöp metropolita vallomását 16 óra 45 perctől hallgathatják. A délután és este folyamán Brückner Ákos ciszterci atya, Kerényi Lajos piarista szerzetes, Gável Henrik atya és Kelemen Imre atya is sorra kerül.