Az élményszerű vizuális nevelés szekció résztvevői (Fotó: Kmetyo Anita)

Mintegy hatvan pedagógus vett részt az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskolában megtartott Honti Pedagógustalálkozón.  A tavaszi szakmai napon három szekcióban folyt az igényes foglalkozás. Szinte az összes lévai és nagykürtösi járásbeli alapiskola képviselte magát, emellett az ipolysági középiskolákból, valamint a helyi és környékbeli óvodákból érkeztek résztvevők.

„A pedagógusok igényei alapján állítjuk össze a szakmai nap foglalkozásait. Igyekeztünk megszólítani a régió összes iskoláját. A pedagógustalálkozó célja újszerű és hatékony módszerek, valamint ismeretek bemutatása a régió pedagógusai számára. Az évenként megrendezendő találkozók által elérhető közelségbe a hozzuk a továbbképzés lehetőségét” – nyilatkozta a Felvidék.Ma-nak Lészkó Katalin, a Pongrácz Lajos Alapiskola igazgatója. Mint hozzátette, a lehetőségek szerint folyamatosan bővítik a foglalkozások számát.

Míg 2015-ben két szekcióban folyt az előadással egybekötött foglalkozás, idén már három szekció közül választhattak a pedagógusok. Az élményszerű vizuális nevelésről  Török Zita és Karácsonyi Krisztina adtak elő a berettyóújfalui Igazgyöngy Művészetoktatási Intézményből. Nagyon népszerű ez a foglalkozás, már harmadik éve része a szakmai napnak. Több ipolysági és környékbeli óvónő és alsó tagozatos tanár sikeresen alkalmazza a tanultakat az iskolai foglalkozások alatt.

„Beszélj úgy, hogy érdekelje” kommunikációs tréning vezetője dr. Skita Erika volt. „Napjainkban nagyon más a tanítás, különbözőek a gyerekek, mindegyikükhöz más módon kell közelítenünk. A helyes kommunikáció nélkülözhetetlen az oktatói-nevelői együttműködés során. Az ilyen rövid képzés egyik lényege, a pedagógusok szemléletbeli elmozdulásának elősegítése” – fogalmazott a szakember.

A harmadik szekció számára A korai fejlesztéstől a tehetséggondozásig címmel a Győr-Moson- Sopron Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pannonhalmi tagintézményének munkatársai tartottak foglalkozást. A nap folyamán nyolc szakember, köztük gyógypedagógus, logopédus és pszichológus foglalkozott a csoporttal. A pedagógiai szakszolgálat a tanárokat és szülőket segíti abban, hogy a különböző nevelési helyzeteket meg tudják oldani. Kozma Szabolcs a Felvidék.Ma-nak kifejtette: „A mai napon komplex diagnosztikát és fejlesztést mutattunk be. A foglalkozáson a problémák mellett a tehetségek gondozásáról is szóltunk. Bemutatott módszereink mind a gyermekek komplex fejlesztését hivatott segíteni. A gyakorlatokra helyeztük a hangsúlyt.” A csoport tagjai korspecifikus fejlesztési módszerekkel ismerkedtek meg.

A magyarországi szakemberek egyöntetűen jelezték, remek kapcsolatokat ápolnak a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével. Ennek köszönhetően számtalan felvidéki képzést és foglalkozást vezettek már az elmúlt években. A Honti Pedagógustalálkozónak nagy hagyománya van Ipolyságon. Lendvay Tibor egykori igazgató kezdeményezésére még a kilencvenes években indították útjára. Kisebb kihagyás után  három évvel ezelőtt újraindították a szakmai nap megrendezését. A rendezvényt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Lévai – Nagykürtösi Területi Választmánya és a Pongrácz Lajos Alapiskola mellett működő SZMPSZ alapszervezet szervezte meg.

 

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.