A nemzetpolitikáért felelős államtitkárság 2017-ben az ideihez képest több mint másfél milliárd forinttal nagyobb keretből – 6,7 milliárd forintból – gazdálkodhat. Több pénz jut a határon túli magyar közösségek programjainak, intézményeinek támogatására éppúgy, mint a nemzetpolitikában érdekelt magyarországi intézmények működésére.

Az Országgyűlés honlapján közzétett jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint a Miniszterelnökségen belül működő nemzetpolitikai államtitkárság 2017-es kerete 6,7 milliárd forint lesz az idei 5 milliárd helyett. Jelentősen emelik a Bethlen Gábor Alap gazdálkodási keretét is: a tervek szerint az idei 11,8 milliárdról 20,93 milliárd forintra bővül. A Rákóczi Szövetség 50 millió forintos támogatásban részesül jövőre a központi költségvetésből.

A határon túli közösségeket támogató programok közül a Határtalanul! tanulmányi program forráskerete az idei 1,2-ről kétmilliárd forintra emelkedik, a köznevelési támogatási előirányzat 231 milliárd forint, határon túli kulturális programokra pedig közel 100 milliót különítenének el.

A gazdaságfejlesztés területén a felvidéki programok (az erdélyiekhez hasonlóan) 1 milliárd forintos támogatást kapnak (a hasonló vajdasági programok 7,6 milliárd, a kárpátaljaiak 5,2 milliárd, a horvátországi és muravidékiek 500-500 millió forintot kapnak).

A magyarországi intézmények közül megemlítendő a Magyarság Háza, melynek programjaira jövőre 216 millió forint áll majd rendelkezésre, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet pedig 1,2 milliárd forintból gazdálkodhat.

(MTI/Felvidék.Ma)