Robert Kaliňák belügyminiszter (Fotó: TASR)

Aki elsőként elárulta a saját választóit, az Richard Sulík, a SaS elnöke volt, aki pártja választási vezetőjeként az Európai Parlamentbe „menekült” – reagált Kaliňák belügyminiszter ellenzéki képviselők megjegyzéseire a parlamentben.

Nem kímélte Igor Matovič, (OĽaNO-NOVA), Daniel Lipšic (NOVA) és Ľubomír Galko (SaS) ellenzéki képviselőket sem. Véleménye szerint nem a kormánykoalíció, hanem éppen ezek a képviselők a megbízhatatlanok; mindhárom politikusnak gondjai vannak az igazmondással és emlékezetvesztésben szenvednek. „Hatalmas mennyiségű hazugság hangzott el az ellenzéki képviselők felszólalásaiban” – jelentette ki a miniszter a kormányprogram vitájában. Az ellenzék képviselői szerinte személyes sértéseket is alkalmaztak jócskán.

Kaliňák szerint Matovič csak találgat

A Smer alelnöke Matovičcsal kapcsolatban például arra figyelmeztetett, hogy a szavainak senki sem hihet, mivel az OĽaNO-NOVA elnöke már eddig is számtalanszor félrevezette a nyilvánosságot és csak találgat. Például amikor valaki állítólag 20 millió eurót kínált neki Iveta Radičová kormányának megbuktatásáért, de sok egyéb ügyet sem tudott a rendőrségen kielégítően megmagyarázni, amelyeket ő maga kezdeményezett, mint például Robert Fico kormányfő állítólagos számláit Belizén.

Lipšic a világ legdrágább Fabiáját vette meg

Lipšiccel kapcsolatban Kaliňák azt emlegette fel, hogy Mikuláš Dzurinda második kormányában igazságügyi miniszter maradt annak ellenére, hogy tudott a képviselő-vásárlásról, azaz a miniszteri székét a korrupciónak köszönhetően tartotta meg. De azt is megkérdezte az ellenzéki képviselőtől a belügyminiszter, miért hallgatott és miért nem cselekedett a második Dzurinda-kormány százmilliós botrányaiban – a Branisko-ügyben vagy a vonat-botrányban, amikor miniszter volt.

Kaliňák szerint a Radičová-kormány idején az adórendszer összeomlásakor sem cselekedett Lipšic, amikor az állam egymilliárd eurót bukott. A politikus szerint csak hab a tortán, hogy Lipšic miniszterként a világ legdrágább Škoda Fábiáját vásárolta 82 ezer euróért.

Štefan Harabin Baki Sadikivel folytatott telefonbeszélgetése miatt a második Fico-kormányt maffiabarátnak nevezte Lipšic, Boris Kollár (Sme rodina) maffiakapcsolatai és a maffiózókkal készült közös képei azonban hidegen hagyták az ellenzéki képviselőt. „Ha harminc évig kormányoznánk, sem érnénk Önt utol, még ha Önnel szembe futnánk sem” – üzente Lipšicnek Kaliňák.

(Felvidék.Ma/SITA)