A legkisebbek is részt vettek a faültetésben (Fotó: Hideghéthy Andrea)

Április 22-e immár több mint 45 éve a Föld napja. Ilyenkor világszerte civil szervezetek, iskolák, önkormányzatok különböző szervezett programokkal próbálnak rámutatni, milyen lenne a helyes és követendő életmód, és hogy egyénileg mit tudunk, illetve tudnánk tenni környezetünk védelméért.

Magyarországon és Szlovákiában is ma van a 26. Föld napja, amely tájainkon a legnagyobb környezetvédelmi megmozdulás. A Felvidéken leginkább a fiatalokat szólítják meg ezen a napon. Illésházán, az Illésházy István Alapiskola igazgatónőjével, Tóth Zsuzsával arról beszélgettünk, hogy a tananyag, a nevelés, a példamutatás hogyan mélyítheti el a diákokban a környezetvédelmi törekvéseket.

Önöknél van hagyománya a Föld napjának?

Közel 15 éve rendszeresen készülünk erre az alkalomra. Még a néhai igazgató, Egyenes-Pörsök Gáspár kezdeményezésére csatlakoztak a mozgalomhoz. Jómagam két éve vezetem az intézményt és a hagyományt mi is követjük.

Tóth Zsuzsa igazgatónő és Igaz Csaba igazgatóhelyettes (Fotó: Hideghéthy Andrea)
Tóth Zsuzsa igazgatónő és Igaz Csaba igazgatóhelyettes (Fotó: Hideghéthy Andrea)

A Föld napja programjait mindig a helyi igények szerint szervezik, a nagyvárosi felvonulásoktól a falusi majálisokig. Az iskolában hogyan teszik emlékezetessé ezt a napot?

Olyan programokat szervezünk a gyerekeknek, amelyekben tevékenyen részt vehetnek. Szeretnénk ráirányítani a figyelmüket a tiszta levegő, a tiszta környezet fontosságára, a természet szeretetére. Egész évben nagy gondot fordítunk arra, hogy tisztán tartsuk az iskola udvarát, környékét, de ezen a napon valóban a legkisebb szemetet is összegyűjtjük. Minden évben közösen fákat és bokrokat ültetünk a gyerekekkel és az idén egy nagy fehér vászonra minden gyermek felfesthet egy kedves szimbólumot, amit azután az iskola folyosóján kifüggesztünk. A rajzverseny is hagyományos ezen a napon, illetve a felső tagozatosok filmvetítésen is részt vesznek.

Mindenki dolgozik (Fotó: Hideghéthy Andrea)
Mindenki dolgozik (Fotó: Hideghéthy Andrea)

Sokan kételkednek abban, hogy ezen a téren változást tudunk elérni. A Föld napja egyik jelmondata azonban ellentmond ennek a felfogásnak és azt kérdezi: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a jövőt?” – Ezt a szemléletmódot tovább tudják adni a gyerekeknek?

Mindenképpen szeretnénk a neveléssel, szakkörökkel és az iskolai eszközökkel felhívni a figyelmüket arra, hogy rajtuk is múlik, milyen lesz a környezetük és hogy mennyire fontos, hogy tetteikkel példát mutassanak felnőttnek, gyereknek egyaránt.

A botanikus kert növényeinek feltérképezése (Fotó: Hideghéthy Andrea)
A botanikus kert növényeinek feltérképezése (Fotó: Hideghéthy Andrea)

A statisztikák szerint 192 országban mintegy egymilliárd ember fáradozik azon, hogy április 22-én a környezetvédelem az érdeklődés középpontjába kerüljön. Tudjuk azonban, hogy egyetlen nap kevés. Mit gondol, a fiatalokat hogyan lehet érdekeltté tenni abban, hogy a jövőjük érdekében védjék a környezetüket?

Sok-sok munkával és példamutatással. Maga a tananyag is segíti, hogy a gyerekek felfogásában rögzüljön a környezet tudatos védelme. Gyakran tapasztaljuk, hogy figyelmeztetik egymást: „Vedd fel, amit eldobtál!” A mai napon programunk utolsó részében az iskolát körülvevő parkot egy botanikus kertté szeretnénk átalakítani a gyerekekkel. A fák, bokrok, cserjék nevét kitáblázzuk. Egy nap valóban kevés, mégis azt gondolom, hogy esetünkben nem egyetlen napról van szó. Amikor belépnek az iskola területére, látni fogják a táblákat, név szerint megismerik a növényeket, s olyan kötődés, szeretet alakul ki bennük a természet iránt, ami nem egy napra szól.

Ezeket a növényeket keressük (Fotó: Hideghéthy Andrea)
Ezeket a növényeket keressük (Fotó: Hideghéthy Andrea)