Nagymama, anyuka és kislánya együtt mondják a Szózatot. Ha ez egyik néha-néha elakad, a másik máris kisegíti. Zeng a szoba, csillognak a szemek. Jöhet a Mama, és utána még egy-két vers Petőfitől, vagy fél órán át.

Ritka áhított pillanatok. Szinte érezni, ahogy a boldogsághormonok felszabadulnak, az arcok kipirulnak. Istenem, de szép a mi nyelvünk, milyen gyönyörűek a költeményeink! Mennyi érzelem, mennyi magvas gondolat, mesteri módon megfogalmazva.

Költőink megírták helyettünk és nekünk mindazt, amit valamennyien átélünk és átérzünk.

A mai kor embere ritkán nyúl a verseskötetek után. De vannak napok, hangulatok, amikor a versben bizony menedéket, vigaszt, útmutatást lehet találni. Van úgy, hogy az embernek hirtelen eszébe jut egy strófa, egy kis verstöredék és nem tudja kiverni a fejéből. Ott motoszkál, ott zeng legbelül. Hát még, ha hirtelen nem is tudja, kitől van. Ilyenkor nagy segítség az internet. Elég bepötyögni a szavakat, és már meg is van a teljes költemény.

Meg lehet ízlelni, el lehet benne merülni.

Akinek a gyermeke Weöres Sándor verseire aludt kell pici baba kora óta, az nem csodálkozhat azon, ha a beszélni tanuló csöppség folytatni tudja a Bóbitát, vagy más gyakran hallott versikét ott, ahol anyuka egy fél pillanatra abbahagyja. Selypítve, még nem teljesen tisztán, de már dallamosan ejti ki a szavakat. Úgy, ahogy hónapokon át hallotta…

Hazafias, istenes, szerelmi, vagy bármilyen más.

A költészet az a műfaj, ami az ember szívén keresztül hat. Lélekbalzsam, gyógyír, reménysugár. Talán nem véletlen, hogy legtöbbször akkor keresünk benne menedéket, amikor valami legbelül nagyon fáj.

Ma van a költészet napja. Vegyük le a polcról a porosodó József Attila kötetet, olvassunk hangosan Adyt, Petőfit. Keressünk lelkiállapotunknak, hangulatunknak megfelelő költeményt. Van miből válogatnunk, hiszen magyar költészetünk tele van gyöngyszemekkel. Kincsesbánya, ahol igazán mélyre áshatunk.