Marian Kotleba és Martin Klus vitázott a TA3 adásában. Fotó: TA3

Kotleba szerint az ország folyamatos kifosztása az extrémizmus, nem pártjának tevékenysége. Többek között erről is szó volt a TA3 hírtelevízió Politikában című vitaműsorában. Az április 24-i adás vendégei Marian Kotleba, a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽNSS) vezetője és Martin Klus, az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője voltak.

A vitaműsorban, melynek témája a növekedő extrémizmussal szembeni harc volt, felidézték, hogy Kotleba pártjának a parlamentbe való bejutása felborzolta a kedélyeket. Számos politikus figyelmeztetett a szélsőségesség megjelenésére a szlovák törvényhozásban, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt.

Martin Klus kitérő választ adott arra a műsorvezetői kérdésre, hogy fasisztának tartja-e Kotlebát. A radikális, opportunista jelzőket használta. A pártvezér múltjával kapcsolatban visszatekintett egészen 2005-ig, megemlítve a betiltott Szlovák Testvériség szervezetet.
Kotleba szerint az ország folyamatos kifosztása az extrémizmus, illetve az, hogy míg 1991-ben a nép megünnepelte az oroszok kivonulását, most amerikai katonákat akarnak Szlovákiába hívni. Klus erre úgy reagált, hogy ez a NATO-tagságunkból ered, egyfajta elővigyázatosság is az oroszokkal szemben, majd Ukrajna példáját hozta fel.

Konkrét témaként szóba került az a javaslat, miszerint a középiskolások kötelezően látogassanak el Auschwitzba, hogy saját szemükkel lássák, mi történt a koncentrációs táborokban. Ezt a javaslatot még Simon Zsolt, a Most-Híd egykori, jelenleg független képviselője kezdeményezte, és többek között Martin Klus is támogatta aláírásával.
Kotleba hangsúlyozta, hogy a javaslatban szereplő „kötelező” kifejezéssel kapcsolatban neki komoly fenntartásai vannak. „Mi van, ha a szülők másként gondolják?” – kérdezte. Emlékeztetett, hogy a második világháborúban egyéb bűnöket is elkövettek, amelyekre figyelmeztetni kell. Példaként említette az amerikaiak által Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombákat. Azzal Klus is egyetértett, hogy a „kötelező” kifejezés nem a legmegfelelőbb, és talán jobb lenne azt „lehetőség”-re cserélni.
Szóba került a kormányprogram is. Klus elmondta, hogy az SaS nem támogatja azt, mivel az a folytonosság jegyében fogalmazódott meg, és pont ez az, amit nem akarnak. Kotleba hangsúlyozta, ők annak mérlegelése alapján szavaznak, hogy mit tartanak jónak Szlovákia számára. A kormányprogram hibái között említette a migránsokkal szembeni védelem hiányát is.

Klus tájékoztatott arról is, hogy több képviselőtársával közösen nem támogatják Kotleba pártjának javaslatait sem – a párt és vezetője tisztázatlan előélete miatt. Kotleba szerint ez is mutatja, hogy “egy kabaré, színház a parlament”, és őt – mint újonc képviselőt – sokkolta a kormányprogram vitájáról szóló ülés. „Öt napig nem tettünk Szlovákiáért semmit”– mondta.

Az Európai Unióról is szó volt, amit Kotleba “süllyedő Titanicnak tekint”, ahonnan távozni kell. Martin Klus figyelmeztetett, ha ez megtörténne, Szlovákia Európa legszegényebb országává válna.

(Felvidék.Ma/O.N./TA3)