A hatásköri törvény módosító indítványa értelmében Peter Pellegrini befektetésekért felelős miniszterelnök-helyettes nagyobb hatáskörökkel rendelkezne az uniós alapok irányítása, koordinálása és merítésének ellenőrzése terén. 

A parlamenti képviselők április 27-én megszavazták a  hatásköri törvény módosító indítványának gyorsított eljárásban történő elfogadását. A kormányanyag indoklása szerint a javasolt hatásköröket azért kell egy személy kezében központosítani, mert az eddigi több személy kezében való felosztottságuk „nem tette lehetővé az erős koordinációs szerepet és a kitűzött célok megfelelő időben való elérését”.

Az új jogszabály értelmében átmenetileg három államtitkár is lehet majd a minisztériumban abban az esetben, ha az egyikük Szlovákia uniós elnökségével kapcsolatos feladatokat lát majd el. Az új jogszabály értelmében továbbá a külügyminisztérium hatásköréből ez év decemberétől az igazságügyi minisztériumba kerül át az emberjogi területre szánt támogatások nyújtása.

A  hatásköri törvény módosító indítványának gyorsított eljárásban történő elfogadását több ellenzéki képviselő is bírálta. Daniel Lipšic, az OĽaNO-NOVA képviselője szerint a módosító indítvány nem tesz eleget a gyorsított eljárás feltételeinek.  Hasonló véleményen van Ondrej Dostál (SaS) is, aki a módosító indítvány levételét javasolja a testület ülésének programjáról.

„Ha ez a törvény okot ad a gyorsított eljárásra, akkor már bármelyik törvényről szavazhatunk gyorsított eljárásban” – jelentette ki Lipšic. Az ellenzéki képviselő szerint a parlament házszabálya értelmében a gyorsított eljárás csak rendkívüli körülmények esetén alkalmazható, amikor veszélyeztetve vannak az alapvető emberi és szabadságjogok, vagy az ország biztonsága, illetőleg ha jelentős gazdasági veszély fenyegeti az országot. A szóban forgó módosító indítvány esetében azonban ezeknek a feltételeknek az egyike sem teljesül.

Az ellenzéki képviselő hozzáfűzte, még csak kedden (április 26-án) hagyta jóvá a parlament a kormányprogramot, amelyben az áll, hogy az új kormány jogalkotása transzparens lesz. „Pár órával azután, hogy megszavazták, bedobják a parlamentbe a hatásköri törvény módosítását” – mondta Lipšic.

A bírálathoz Renáta Kaščáková (SaS) ellenzéki képviselő is csatlakozott, aki szerint a kormány ezzel a gyorsított eljárásra vonatkozó javaslatával csak azt ismeri el, hogy „korábban végzetes hibát követett el”, mivel az országot érintő gazdasági károk megelőzése érdekében most nagyon gyorsan meg kell változtatnia a hatásköri törvényt.

Pellegrini szerint azonban rendjén van, hogy a kormány röviddel a megalakulása után hatáskörei megváltoztatásáról dönt. Ez a gyakorlat véleménye szerint többször is előfordult már. Példaként a Radičová-kormány 2010-es megalakulását hozta fel, amikor az első gyorsított eljárások közt létrehozták a környezetvédelmi minisztériumot, amelyet Robert Fico előző kormánya szüntetett meg.

„Nem élünk vissza az intézménnyel” – mondta Pellegrini, hozzáfűzve, a kormány azon van, hogy javítsa az uniós alapok merítését és jobban kezelje az informatizációs eszközöket – ezek ugyanis véleménye szerint nem tűrnek halasztást. A kormány azt akarja, hogy a módosított hatásköri törvény már 2016. június 1-jétől hatályba lépjen.

(Felvidék.Ma/TASR)