Grezsa István határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos (Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)

A határon túli magyar közösségek támogatásában a kormány számára kulcskérdés a fiatal vállalkozók felkarolása – mondta Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztosa a határon túli magyar hallgatók számára szervezett állásbörzén és szakmai vitanapon.

A Ballassi Intézet – Márton Áron Szakkollégium által megrendezett pénteki (április 1.) szakmai összejövetel megnyitóján a miniszteri biztos hangsúlyozta: a magyar kormányzat fontos erőforrásként tekint a határon túli magyar közösségekre, a cél ugyanakkor az, hogy ezek tagjai szülőföldjükön boldogulva tudják megélni magyarságukat. A gazdaságfejlesztési program felépítésekor az egész Kárpát-medencére vetítve gondolkodik a kormányzat ám, mint fogalmazott, mindez „nem jelent valamiféle revizionizmust, a cél az, hogy számban, gazdasági, szellemi és jogi értelemben is gyarapítsuk a térség magyar közösségeit”. Pozitív példaként említette a visegrádi országok együttműködését, amely megmutatta, miként lehet érvényesíteni a régió nemzeteinek egyező érdekeit.

A kettős állampolgárság intézményével kapcsolatban Grezsa István megjegyezte: míg az egyszerűsített honosítás bevezetése a Vajdaságban felgyorsította a magyar közösség létszámának csökkenését, Kárpátalján ugyanez sokszor „életmentésként működött” a férfiak számára, akik a kelet-ukrajnai harcok idején behívót kaptak

Az első alkalommal megrendezett állásbörzéről és szakmai vitanapról szólva Hammerstein Judit, a Balassi intézet főigazgatója megjegyezte: ezzel az eszközzel is hozzá kívánnak járulni annak a rossz tendenciának a megfordításához, hogy a Magyarországon tanuló, határon túli diákok közül a végzés után mind kevesebben térnek vissza szülőföldjükre. Hangsúlyozta: az itt megjelent cégek a szülőföldjükön kínálnak a diákoknak állást, illetve a start-up vállalkozásaiknak támogatást.

(MTI/Felvidék.Ma)