Cs. Varga István irodalomtörténésszel, az ELTE habilitált professzorával idéztük fel a legnagyobb magyar életútját, s annak jelentőségét.
A Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központja, a Tompa Mihály Református Gimnázium, az SZMPSZ Rimaszombati Területi Választmánya a Széchenyi Év kapcsán a politikus, gondolkodó születésének 225. évfordulója tiszteletére tanári konferenciát szervezett Rimaszombatban, a Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében március 31-én. Mint ahogyan arról beszámoltunk, a tanácskozáson „Németh László: Széchenyi című drámájának elemzése” címmel Dr. Cs. Varga István irodalomtörténész, az ELTE habilitált professzora tartott előadást. Ekkor nyilatkozott a Felvidék.Mának.
„Ne tegyünk semmi haszontalant, semmi olyat, ami nem visz előre”
Gróf Széchenyi István 1791. szeptember 21-én Bécsben született, tehát idén emlékezünk születésének 225. évfordulójára. Mint ahogyan a www.szechenyiemlekbizottsag.hu életrajzát összefoglalja, apja akarata szerint 17 éves korában már katona volt. Részt vett a Napóleon elleni háborúkban, ki is tűnt bátorságával és vakmerőségével. Rengeteget utazott, bejárta Törökországot, Kelet- és Nyugat-Európát. Utazásai közben döbbent rá hazája elmaradottságára. Hazatérve életcéljául nemzete sorsának előmozdítását tűzte ki. Megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, előmozdította a dunai és tiszai gőzhajózást, a Lánchíd megépítését, támogatta a vasúthálózat megépítését és az egyesült Budapest ötletét. Az 1848 áprilisában megalakuló Batthyány kormányban a közmunka-közlekedésügyi miniszteri tárcát kapta.
“Magyarságát személyes sorsként, egyéni tragédiaként élte át. Kora szellemi áramlatait nemcsak felhasználta, hanem eredeti felismerések alapján saját eszmét is teremtett. Ami a legtöbb eszmealkotónak nem adatik meg, Széchenyi részt is vehetett eszméinek kipróbálásában. A tapasztalatok alapján igazított eszméin, így bizonyíthatta tételei életrevalóságát” – nyilatkozta az irodalomtörténész.
Hozzátette, Széchenyi fontosnak tartotta a tudás gyakorlati hasznosíthatóságát, s azt vallotta: „Ne tegyünk semmi haszontalant, semmi olyat, ami nem visz előre.”
Cs. Varga István elmondta, hogy Széchenyi fáradságos munkája mellett tevékenyen részt vett a politikai életben. 1848. március 15-én, történelmünk egyik legszebb napján jutott pályafutásának csúcsára. Elismerte, hogy a kossuthi politika célirányos. Vívódásai ellenére határozottan csatlakozott a kibontakozó forradalmi mozgalomhoz.
Bécs és a független magyar kormány közötti feszültségeket azonban nem volt képes elviselni. Posztjáról lemondott, és 1848. szeptember 5-én a döblingi elmegyógyintézetbe került orvosa, Almási Balogh Pál tanácsára. Széchenyi Döblingben hamarosan visszanyerte szellemi alkotóerejét, és élénk érdeklődéssel kísérte a hazai és európai politikai eseményeket, viszonyokat. A sorozatos zaklatások, házkutatások felőrölték Széchenyi maradék erejét. Az üldöztetéseknek csak a halála vetett véget. 1860. április 7-éről 8-ára virradó éjszakán “karosszékében ülve, átlőtt koponyával találtatott” – írja www.szechenyiemlekbizottsag.hu a rövid életrajzban.
„Minden fej Isten kápolnája. De a Széchenyié: székesegyház”
„Széchenyi fő művének a magyar nemzet javát szolgáló cselekedeteit tekintjük. Irodalmi munkássága, a naplói is: írói alkotások. Költői tehetség, olyan költő, aki versek helyett hidat, intézményeket hozott létre: példaértékű életművet teremtett” – tette hozzá Cs. Varga István. Kitért Németh László: Széchenyi című drámájára. Elmondta, hogy Németh László a kegyelmi tudás nyelvművészeként lélektiszta hangon tesz bizonyságot arról, hogy „Minden fej Isten kápolnája. De a Széchenyié: székesegyház.”
Németh Széchenyi drámájában azt valósította meg, amiről Szerb Antal A magyar irodalomtörténetében így írt: „A hazaszeretetnek sok formája van, korok és egyéniségek szerint. Azonban a legritkább és legelőkelőbb a misztikus hazaszeretet, melyben az ország szolgálata istentiszteletté szankcionalizálódik. A legszebb magyarok hazaszeretete ez, így Széchenyié is, amelynek mélységeibe az avatatlan sosem fog belelátni” – idézte Szerb Antalt. Majd hozzáfűzte Arany János gondolatait.
“Németh László drámájának katarzisa Arany János Széchenyi emlékezete (1860) című ódáját idézi, amelyben a költő eszmei és esztétikai szempontból is katartikus erővel fogalmazza meg koronázó gondolatait: „…Nem hal meg az, ki milliókra költi / Dús élte kincsét, ámbár napja múl; Hanem lerázván, ami benne földi, / Egy éltető eszmévé finomul, / Mely fennmarad, s nőttön nő tiszta fénye, / Amint időben térben távozik. / Melyhez tekint fel az utód erénye; / Óhajt, remél, hisz és imádkozik. / Te sem haltál meg népem nagy halottja! / Nem mindenestül rejt a cenki sír; / (…) Mi fölkelünk: a fájdalom vigasztal: / Egy nemzet gyásza nem csak leverő: / Nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal, / Van élni abban hit, jog, és erő!” “- elevenítette fel a verset Cs. Varga István.
A Nemzeti Színház a 2016/2017-es évadban műsorra tűzi Németh László Széchenyi című drámáját. Rubovszky András, a Széchenyi Társaság főtitkára elmondta, azt szeretnék, ha az évforduló kapcsán minél több tartalmas ünnepség, előadás, iskolai verseny, vándorkiállítás, kreativitást igénylő pályázat születne országhatárokon innen és túl.
