A kiállítás anyaga (Fotó: Neszméri Tünde)

Két kiállítás is látható a Szenci Városi Múzeum épületében a Szencet és környékét bemutató állandó tárlat mellett. A tárlatok az első világháború mindennapjaiba nyújtanak betekintést, többek között megismerhetők a katonák mindennapjai, s a hátország élete is. Az anyagot április 29-ig láthatja a közönség.

A „Népeimhez!” – Történetek a nagy háborúból című kiállítás az első világégés történetét mutatja be, a másik pedig A Szenc környékiek és az első világháború címmel a járás területén összegyűjtött tárgyakat, képeket, dokumentumokat teszi közszemlére.

A múzeum állandó tárlatában a Szencen talált mamutcsont mellett a városról szóló dokumentumok is megtekinthetők. A természettudományi és történelmi tárlat a járás múltjával ismerteti meg a látogatókat.

Fotó: Neszméri Tünde
Fotó: Neszméri Tünde

Az első világháború a nagyhatalmi politikai játszmák következtében tört ki 1914-ben. A gazdasági érdekek és a világ újrafelosztási igénye több millió áldozatot követelő háborút okozott. A trónörökös elleni szarajevói merénylet csak felgyorsította az eseményeket és jó indokot adott a hadüzenethez. A történészek szerint 74 millió embert mobilizáltak a háború alatt, amely 28 országot érintett. 2014-től emlékezünk vissza az első világháború eseményeire, az első világégés kitörésének századik évfordulója kapcsán, ennek keretén belül mutatják be a Szenci Városi Múzeumban is a „Népeimhez” – Történetek a nagy háborúból című vándorkiállítást és a Szenc környékiek életét bemutató tárlatot is.

A „Népeimhez!” – Történetek a nagy háborúból a Szlovák Nemzeti Múzeum – Szlovákiai Magyarok Múzeuma és több más dél-szlovákiai múzeum közös kiállítása, amely április 29-ig tekinthető meg Szencen.

Fotó: Neszméri Tünde
Fotó: Neszméri Tünde

„A vándorkiállítást egy kisebb kiállítás egészíti ki, helytörténeti vonatkozásokkal. A Szenc környékiek és az első világháború című kiállítás összeállításánál a múzeumunk öt éve alatt összegyűjtött világháborús tárgyi emlékekre, hagyatékokra támaszkodtunk a leginkább. Ezenkívül több olyan tárgyat is szerepeltetünk, melyet helyi családok adtak kölcsön. A kiállítás konkrét helyi példákkal érzékelteti a háborús hátország problémáit és katonatörténeteken keresztül különféle sorsokat mutat be. A látogató így árnyaltabb képet alkothat a világháborús évek mindennapjairól és azok helyi vonatkozásairól” – tudtuk meg Strešňák Gábortól, a Szenci Városi Múzeum igazgatójától.

A most látható első világháborús tárlaton a használati tárgyakat, fegyvereket, fényképeket, levelezéseket, naplókat, és a hadifogolytáborból összegyűjtött tárgyakat is kiállítják. A kiállítás anyagából megismerhetők a katonák mindennapjai, s a hátország élete is. A tárlatot április 29-ig láthatja a közönség.

[pe2-gallery album=”https://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6273418009044849537?alt=rss&kind=photo&hl=en_US” ]