Ján Počiatek (Fotó: TASR)

A volt közlekedésügyi miniszter a parlamenti választások után eltűnt. Utoljára akkor hallhattunk róla, amikor minden magyarázat nélkül lemondott a parlamenti mandátumáról.

Ján Počiatek a Plus7dní hetilapnak megerősítette, hogy nem kíván betölteni semmilyen posztot a törvényhozásban és nincsenek politikai ambíciói sem. Azt is elmondta, hogy ez a döntés már régebben megfogalmazódott benne. A választási kampányban segített a pártjának, annak ellenére, hogy előtte már döntött a távozásról. „A politika csapatmunka, és én soha nem hagyom el idő előtt a csapatom” – nyilatkozta a volt miniszter.

Tíz év éppen elég volt

A volt tárcavezető azt is beismerte, hogy nagyon meglepték a választási eredmények. Mindezek ellenére az új kormánykoalíció megalakulását az adott körülmények legjobb megoldásaként értékeli. „Ez a koalíció addig marad egyben, amíg a pártvezérekben meglesz az akarat együttműködésre, remélem, hogy ez négy évig kitart majd” – bizakodott Počiatek.

Elmondása szerint nem bánja, hogy a politika színpadára lépett, viszont azt nem tudja, hogy újra hogyan döntene. Nagyon sokat tanult, ám ez a magánélete rovására ment. „Az idő majd eldönti, hogy a kettő egyensúlyban volt-e nálam, tíz év a politikában számomra elégséges volt” – fogalmazott Počiatek.

Azt is visszautasította, hogy az SPP-ben folytatná karrierjét, nem kíván posztokat betölteni állami cégeknél, még ha kapna is ilyen ajánlatot. „Mások az elképzeléseim”- mondta Počiatek, ám azokat nem konkretizálta.

Jelenleg Počiatek Amerikában tölti a szabadságát családja körében, hazatérése valamikor májusban várható.

(Felvidék.ma/Aktuálne.sk)