Fotó: TASR

Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke szombaton a szlovák közszolgálati rádióban azzal vádolta meg a Most-Híd pártot, hogy pénzt fogadott el a kormányba lépésért.

„Szép, sikeres a karriered Béla, és te hagyod magad megvenni a smeresektől. Valaki zsíros csekkel jött“ – jelentette ki Sulík a közrádió Szombati párbeszéd című vitaműsorában Bugár Bélának üzenve.

A Most-Híd elnöke visszautasította a vádat. „Richard, ne marháskodj. Te belülről is romlott vagy“ – reagált Bugár az SaS elnökének szavaira, amikor a felek a kormányalakításról beszélgettek.

Bugár úgy véli, hogy a jobboldali kormány éppen Sulík és Igor Matovič, az OľaNo-NOVA elnöke miatt nem jöhetett létre, mert állandóan támadták esetleges partnereiket, és így szavazókat vettek el tőlük. Ugyanakkor felszólította Richard Sulíkot, hogy vádjait terjessze a rendőrség és az ügyészség elé.

Sulík a vitában leszögezte: továbbra is kitart amellett, hogy Bugár a Smer vezette kormányba való belépéssel elárulta pártja 150 ezer szavazóját. Bugár ezt is elutasította.

„Idővel te is megérted, mit is tettél” – zárta le a témát az ellenzéki pártelnök azzal, hogy a jobboldalnak kötelessége lett volna legalább megkísérelni a kormányalakítást. Bugár azt állítja: miután a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elutasította a jobboldali koalíciót a kormányalakítási kísérletnek nem volt esélye a sikerre.

A vitában a koalíciós szerződés nyilvánosságra hozatalának az elmaradása is szóba került. Bugár azt állította, hogy a felek döntése ideiglenes és az ellenzéki támadások következménye.

„A (koalíciós)szerződésben több van, mint ami a más kormányok alatt volt. Tekintettel azonban a választások utáni támadásokra úgy döntöttünk, hogy egy ideig nem hozzuk nyilvánosságra“ – magyarázkodott a Most-Híd elnöke.

Richard Sulík ismételten hangsúlyozta: nagyon szokatlan, ha a felek a koalíciós szerződést nem hozzák nyilvánosságra, így nem zárható ki, hogy van valami titkolnivalójuk.