Fotó: Szegedy László

340 évvel ezelőtt fejedelem született Borsiban volt a címe annak a zártkörű szakmai konferenciának, amit II. Rákóczi Ferenc szülőfalujában tartottak április 3-án. A hagyományos borsi Rákóczi-ünnepség keretében megvalósult rendezvényt a Bodrogközi EGTC szervezte. A konferencián több előadás is elhangzott a fejedelem életéről, illetve beszámoltak a Rákóczi Európai Kulturális Útvonallal kapcsolatos fejleményekről.

A konferenciát Szabóné Kémeri Klára, a Bodrogközi EGTC igazgatója nyitotta meg, aki ismertette a Rákóczi-év keretében sorra kerülő rendezvények sorát, illetve beszámolt az EGTC eredményeiről és terveiről. A konferenciát üdvözölte Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, Varga Tünde, Borsi polgármestere és Laczkó Lajos, a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás elnöke.

Aros János, Sárospatak polgármestere, magyarországi vezető képviselő beszámolt arról, hogy február 19-én Jaroslawban 9 település részvételével megalakult a Rákóczi Európai Kulturális Útvonal. Beszélt az azóta eltelt történésekről, valamint a csatlakozási lehetőségekről. Mint elmondta, eddig 7 ország mintegy 30 települése jelezte a csatlakozási szándékát.

Fotó: Szegedy László
Fotó: Szegedy László

Dr. Mészáros Kálmán a Hadtörténeti Intézettől „Miért éppen Borsi? – Egy születéstörténet utóélete” címmel tartott előadást. Véletlen, hogy a fejedelem Borsiban látta meg a napvilágot, vagy sokkal inkább egy tudatosan megválasztott családi fészek játszott közre az események láncolatában? – kereste a választ az előadó.

Oláh Tamás, a Sátoraljaújhelyi Levéltár osztályvezetője „A Bodrogköz hadi krónikája 1670–1711” című előadása a kor hadi eseményeit összegezte.

Rev. Marek Pienkowski (Marek atya, Jaroslaw) előadásának a „Borsitól Jaroslawig” címet adta. Méltatta az évszázados lengyel-magyar barátságot, rámutatva, hogy a fejedelem két alkalommal is hosszabb ideig Jaroslawban tartózkodott. A második látogatásán, mikor vele tartott 3000 fős kuruc serege is, városukból próbált diplomáciai úton segítséget kérni a szabadságharc folytatásához. Mint elmondta, a lengyel városban mélyen tisztelik a fejedelem életművét és ápolják a hagyatékát. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy sikerrel működtetik a Lengyel-Magyar Baráti Társaságot, illetve nemrég avatták fel II. Rákóczi Ferenc domborművét, és a Bencés rendi apátság területén a közeljövőben kopjafát állítanak a fejedelem tiszteltére.

Előadás közben
Fotó: Szegedy László

Okos Márton, erdélyi újságíró a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke a „Rákóczi Útvonal Borsitól Budapesten keresztül Párizsig 25 évvel ezelőtt” című előadásában felidézte egykori tiltakozásukat a romániai falurombolás ellen, pontosabban két bátor erdélyi férfi akcióját, mellyel felrázták az európai közvéleményt, amikor gyalog meneteltek Párizsig.
A Cum Deo pro Patria et Libertate jelmondatú figyelemfelkeltő megmozdulás során Okosék tíz hét alatt mintegy 1680 km-t gyalogoltak, megküzdve esővel, széllel és az európai bürokrácia útvesztőivel.

A konferencia végén a résztvevők idegenvezető kalauzolásában megtekintették a borsi Rákóczi-kastélyt.