Samu István, az MKP ügyvezető elnökségének tagja

A Magyar Fórum – a néhai Csurka István lapja – interjút készített a Magyar Közösség Pártja legfiatalabb elnökségi tagjával, Samu Istvánnal. A téma a választások után előállt helyzet értékelése és a magyar párt útkeresése, jövője volt.
Nyár elején teljes tisztújítást tart a párt. Szükségesnek tartja a generációváltást?

– Nem generációváltásra van szükség, hanem arra, hogy új arcok jelenjenek meg a felső és az alsóbb szintű vezetésben. A fiatalok és az idősebbek közt meg kell találni az egészséges arányt, hiszen nagy szükségünk van a tapasztalt, bölcsebb politikusokra. Az ő tanácsukat feltétlenül meg kell hallgatni a megújulásnál. Azért kell új arcoknak jönni, mert hitelességre van szükség a párton belül. Hiába fogalmazunk meg üzeneteket, ha a magyarok számára a megfogalmazó személye hitelét vesztette. A pártnak paradigma- és szemléletváltáson kell keresztülmennie, hogy azt a 25-30 ezer magyart, aki nem szavazott, be tudjuk vonzani a rendszerbe. Az is lényeges, hogy nyáron alapszabályt is módosítsunk, mert az mégis abszurdum, hogy valaki egymás után négyszer is elbukik mint polgármesterjelölt, és a helyi szervezet mégis őt jelöli.

Az MKP eddigi vezetősége talán nem volt hiteles?

– Szó sincs róla! A jelenlegi MKP-s vezetői arculat az elmúlt 4-8 év során megvívta a maga harcát egy hatalmas ellenkampány közepette. Ellenünk volt a Bugár-féle párt, az egyetlen felvidéki magyar nyelvű napilap, és természetesen a mindenkori szlovák kormányzat. A politikusok minden ilyen harcban megfáradnak kissé. Sajnos tény, de igaz: sokkal jobban elhiszik a polgárok azoknak az üzeneteit, akik az elmúlt 25 évben nem játszottak szerepet a felvidéki magyar politikai életben. Megcsömörlöttek a magyar választók. Persze, most fölvetheti, hogy akkor miért került be a parlamentbe Bugár Béla pártja. Azért, mert a Most-Híd a szlovák szavazók nélkül 5% alatti eredményt ért volna el.

Kit terhel a felelősség azért, hogy a Magyar Közösség Pártja nem jutott be a parlamentbe?

– A sikertelenségen nehéz felülemelkedni, de nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy sebeinket nyalogassuk. Továbbra is párbeszédet kell folytatnunk az emberekkel. Látható, hogy a magyarok a megosztottságot nem viselik jól. A felelősségről: elég jó volt a kampányunk, de azt ki kell jelenteni, hogy azok a jelöltek, helyi vezetők, akik kevésbé vettek részt a küzdelemben, a jövőben ne funkciót vállaljanak, hanem feladatot. A vezetőket nem terheli felelősség, de azokat igen, akik nem vették a fáradságot arra, hogy személyesen felkeressék a magyar szavazókat. Bár az igaz, hogy a közönyöseket nagyon nehéz megszólítani.

A teljes interjú a Magyar Fórum honlapján olvasható.
Szlovákia nem különb egy banánköztársaságnál – Magyar Fórum, Medveczky Attila