Fotó: Bacsó Péter

A kitelepítés volt a témája annak a történelmi versenynek, amit a Csemadok Párkányi Alapszervezete rendezett. A városban már hagyománnyá vált, hogy a Balassi Bálint Kulturális Napok keretén belül megmérkőzzenek a régió alapiskolái. Legjobbnak idén a párkányi Ady Endre Alapiskola bizonyult az április 15-i rendezvényen.

Búcsi Teréztől megtudtuk, hogy a párkányi Csemadok versenyeit igyekeznek a magyar történelem, irodalom kerek évfordulóihoz kötni. „Az évek során szóltunk már Mátyás királyról, az Egri csillagok hőseiről, Radnótiról, régiónk emlékhelyeiről is. Tavaly a 2. világháború, idén a kitelepítés volt a téma“ – tájékoztatta a Felvidék.Mát a szervező, majd elmondta, hogy a 10 éves hagyományokra visszatekintő versenyen a kezdetben az volt a céljuk, hogy az alapiskolásoknak bemutassákCsemadok-házat, a Balassi-napokat, és hogy megismertessék őket a Csemadok munkájával.

Az idei résztvevők között volt a párkányi Ady Endre alapiskola, a muzslai Endrődy János alapiskola, a szalkai alapiskola és a kürti alapiskola. Az intézményekből hat háromtagú csapat vett részt a megmérettetésen. Mint megtudtuk, előre elkészített feladatként idén olyan riportalanyt kellett a versenyzőknek megszólaltatniuk, aki átélte, akár gyerekként is a kitelepítést.

„Mivel tankönyveinkben nem található a témával kapcsolatos irodalom, a tanulók Ujvári Zoltán Szülőföldön hontalanul című könyvéből és az internetről pontosan megadott anyagokból készültek“ – tájékoztatott Búcsi Teréz, aki szerint a legértékesebb feladat a szemtanúk megszólaltatása volt. „Akadt itt prezentáció, videofelvétel, sőt televíziós műsorfeldolgozás is. Küzdöttem a könnyeimmel, hisz a gyerekek nagyon szép munkát végeztek! Beszélgettek azokkal az idős emberekkel, akik átélték a kitelepítést, a beszélgetés során maguk is megkönnyezve az emlékeiket. A komoly témához illően a gyermekek is átélték az eseményeket, síri csöndben figyelték egymás munkáját. Sokan saját családtagjaik történetét mondták el, természetesen az adatközlők hiteles adataival“ – közölte a verseny csemadokos szervezője, aki szerint azért is értékes a versenyzők által elvégzett munka, mert például Kürtön már csak egyetlen túlélő van. Az utolsó pillanatokban dolgozunk, s fontos, hogy felgyűjtötték a deportált családok emlékeit, s a családoktól kapott fényképeket, iratokat, dokumentumokat, jegyezte meg a szervező.