Pozsgay Imre ravatala (Fotó: Soós Lajos, MTI)

A március 25-én elhunyt volt államminisztert április 15-én temették el a budapesti Farkasréti temetőben. Pozsgay Imre búcsúztatásán több százan vettek részt, írta az MTI.

A nemzet alázatos szolgájának nevezte a korábbi politikust és egyetemi tanárt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki szerint Pozsgayban megvolt a képesség arra, hogy „tágasabb horizonton vizsgálja tetteit, a napi politikai küzdelmeken felülemelkedve döntsön.” A miniszter úgy véli ennek a mércének az alapját az a kérdés adta, hogy „mi lesz a magyar nemzettel?”, ami közös meggyőződés bennük.

Balog Zoltán az emberi erõforrások minisztere búcsúbeszédet mond Pozsgay Imre ravatalánál (Fotó: Kovács Tamás, MTI)
Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere búcsúbeszédet mond Pozsgay Imre ravatalánál (Fotó: Kovács Tamás, MTI)

Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja és az Országgyűlés alelnöke búcsúbeszédében azt mondta, szerinte Pozsgay Imrének minden magyar köszönettel tartozik, mivel komoly szerepe volt abban, hogy a rendszerváltáskor békés átmenet vezetett a demokratikus átalakuláshoz.

„Pozsgay Imrében volt politikai és közéleti bátorság” – mondta el gyászbeszédében Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, Pozsgay személyes jó barátja, aki szerint a volt államminiszter képes volt felülbírálni fiatalkori meggyőződését. Ezt bizonyítja, hogy 1956-ról is kimondta azt, amit az előző rendszer nem engedett. „Értelmiségi, reformer politikus volt, a humanista demokrácia következetes híve” – tette hozzá.

Pozsgay temetését a Nemzeti Örökség Intézete szervezte, a család kérésére csak a ravatalozás volt nyilvános a sajtó előtt. Pozsgay Imre március 25-én, életének nyolcvanharmadik évében hunyt el.

(Felvidék.Ma/MTI)

Kapcsolódó cikkek