Fotó: N - Tomáš Benedikovič

Április elsejétől változott a telefonos üzenettel (sms) vásárolható tömegközlekedési jegy ára. Az eddigi 70 perces menetjegy már nem 1 euróba kerül, mint eddig, hanem harminc centtel többe.

Ezentúl azonban egy újabb, rövidebb ideig tartó jegyet is válthatunk sms-el, ami 1 euróba kerül majd, de csak 40 percig érvényes.
A Pozsonyi Közlekedési Vállalat elsősorban a 40 perces jegy előnyeit emeli ki, a tény viszont az, hogy drágábban utazhatunk. Elsősorban azért, mert az egyórás papír alapú jegyeket már tavaly novemberben megemelték 90 centről 1 euró 20 centre, amikor a pozsonyi tömegközlekedés rákapcsolódott az elővárosokban közlekedő vonatokra és buszokra. Ennek köszönhetően jelenleg már csak integrált jegyeket árusít, amelyek mindhárom közlekedési eszközön érvényesek.

Tulajdonképpen így csak az a helyzet változik, hogy az sms-el megvásárolt 70 perces jegy novembertől olcsóbb volt, mint az egyórás papírjegy. A 40 perces, sms-el megváltott jegyhez legközelebb a félórás papírjegy áll, amely jelenleg 90 eurócentbe kerül. A negyedórás papír átszállójegy 70 centbe kerül.

Az új jegyárak:

40 perces jegy 1 euróért – üres telefonüzenettel az 1140-es számon vehető
70 perces jegy 1,30 euróért – üres telefonüzenettel az 1100-es számon vehető
24 órás jegy változatlanul 4,50 euróért – üres telefonüzenettel az 1124-es számon vehető.

A közlekedési vállalat felhívja a figyelmet arra is, hogy a telefonüzenetes jegyet még a közlekedési eszközre való felszállás előtt kell megvásárolni, az utas csak akkor szállhat fel, ha már megérkezett a vásárlást igazoló üzenete.

(TASR/Felvidék.Ma)