(Fotó: SITA)

Boris Kollár (Sme rodina) szerint a parlamenti kultúra negyedosztályos szinten van, és némely politikust véleménybeli süketség és vakság jellemez. Ezért az elkövetkező választások során valamennyien sokkolva lesznek majd, jelentette ki  a kormányprogram kapcsán a parlament mai ülésén.

„Az idei parlamenti választások eredménye sok embert sokkolt. Ha az okokat keresik, nézzenek a tükörbe. Sértések, veszekedések, civakodások, olyan jelzés ez a választópolgárok felé, hogy vagy semmit sem értettek meg, vagy pedig szándékosan figyelmen kívül hagyják a választópolgároktól érkező figyelmeztető jeleket” – üzente Kollár a parlamenti képviselőknek.

A kormányprogram kapcsán megjegyezte, szerette volna fejezetenként értékelni azt, egy húszoldalas elemzést is készített, de nincs értelme véleményezni, mert ugyanolyan, mint Robert Fico vagy Mikuláš Dzurinda előző kormányai idején volt, csupán egy „papírfecni”. „Az emberek kijelentették, hogy elég volt már, de a szavuk süketségbe és vakságba ütközött” – vélekedik Kollár.

Galko lemondásra szólította fel Ficót

Robert Fico kormányfőnek, Robert Kaliňák belügyminiszternek és Peter Kažimír pénzügyminiszternek, de Peter Žiga gazdasági miniszternek (valamennyien a Smer-SD jelöltjei) is távoznia kellene a posztjáról, különben a kormány alapvetően semmit sem visz végbe. Ľubomír Galko (SaS) ellenzéki képviselő véleménye szerint ez az egyetlen lehetőség arra, hogy az új kormány esélyes legyen a korrupcióval folytatott küzdelem terén, és végrehajtsa az igazságszolgáltatás, az egészségügy és oktatásügy terén szükséges változásokat.

Ha a Smer vezetői maguktól nem távoznak, Galko szerint a következő választások során vereséget szenvednek, de közben újabb éveket fecsérelünk el feleslegesen. Az ellenzéki képviselőnek meggyőződése, hogy Ficóval és Kaliňákkal a kormányban az ország jellege semmit sem változik.

A programnyilatkozat szerinte egy olyan kormánykabinet programja, amely elszakadt a valóságtól. A kormány több tervét is kétségbe vonta, például a kiegyenlített költségvetésre tett 2020-ra vonatkozó ígéretet. Az előző Fico-kormány már 2018-ra is ígérte ezt. „Mivel 2020 már nem tartozik ebbe a választási időszakba, a kormány a kiegyenlített költségvetést de facto meg sem ígérte” – fogalmazott az ellenzéki képviselő. Ez a tény véleménye szerint előrejelzi az elmélyülő költségvetési egyensúlyhiányt, az eladósodást és az észszerű gazdálkodásra való képtelenséget.

Galko arra is felhívta a figyelmet, hogy minimum két kormánypárt, a Most-Híd és a #Sieť nem teljesítik a pedagógusoknak tett választás előtti ígéreteiket. Galko szerint ugyanis a kormányprogramba nem került be a pedagógusok béremelése, sem pedig a pályakezdőknek ígért támogatás. De kétségbe vonta Galko a kormány új munkahelyek létrehozására vonatkozó ígéreteit is. „A munkahelyeket a vállalkozók teremtik, ám önök nem enyhítik a vállalkozók terheit” – mondta.

Číž: A jelenlegi kormány létrehozása az első valóban fontos pillanata a szlovák társadalomnak

Miroslav Číž (Smer-SD) azt üzente Galkónak, hogy különbséget tehetne a választási nagygyűléseken és a parlamentben való felszólalásai között. A bal-jobbos kormány létrehozása kapcsán megjegyezte, „az első valóban fontos pillanat ez a szlovák társadalomban”.

Číž párttársa, Jana Vaľová, miután felsorolt Galkónak néhány javaslatot, amelyet a kormány szociális téren kíván megvalósítani, felszólította, ugyan ne ő mondja már meg, ki legyen a kormányban és ki ne. „A választók értékeltek, és a Smer majdnem háromszor annyi szavazatot kapott” – fűzte hozzá.

Dušan Jarjabek (Smer-SD) arra szólította fel Galkót, hagyjon fel a sértődöttséggel, amiért nem az SaS alakíthatott kormányt. „Az ellenzék csak becsmérel. Az ócsárlást kapta házi feladatul, hát ócsárol” – mondta a kormánypárti képviselő Galko felszólalására reagálva.

(Felvidék.Ma/TASR)