Sofron István két szlovák védő szorításában. Fotó: EPA/origo.hu

„A pénteki Magyarország USA jégkorongmérkőzést közvetítő TV2 pozsonyi szlovák adó kommentátora a harmadik harmad magyar erőfeszítéseit nagyképűen, lekicsinylően és helyenként gúnyos, illetlen szavakkal közvetítette. Olyannyira, hogy ezzel a vereknyei szlovák ismerőseimnél is kiverte a biztosítékot. Tiltakoztak is emiatt a TV szerkesztőségénél, mert nekik a magyar csapat játéka tetszett, és főleg az első harmadban nyújtott teljesítményük előtt megemelték a kalapjukat.

Ma délelőtt, ahogy megjelentem köztük, előttem is hangosan értékelték a pénteken történteket, és elítélték, sőt elhatárolódtak a kommentátor véleményétől. Gusztustalannak, etikailag elfogadhatatlannak tartották. Én nem láttam a mérkőzést, nem tudtam véleményt mondani a meccsről, de annyira ismerem őket, hogy ezzel a véleményükkel nem hízelegni akartak nekem.

(Hazatérve, megnéztem a mérkőzést felvételről, és tényleg, a magyar csapat az amerikaiak ellen hősiesen küzdött, és egy kis szerencsével az első harmadban már két góllal is vezethettek volna.)

A mai eredményeket nézve (Magyarország – Fehéroroszország 5-2, Szlovákia – Kanada 0-5) ismeretében nem tudok mást mondani a történtekre, mint azt, hogy a lekicsinylő gúnyra soha igazabb választ ne adjon az élet (a magyar csapat), se a Mindenható!”

Dunajszky Géza: Isten büntető keze! (Forrás: Facebook)